Október hatodikán az NGC Prod két exkluzív kiadvánnyal jelentkezett. Az egyik a LILY OF THE VALLEY noise / drone anyagja az Eiskart. A másik pedig az ÉRTÉKTELEN – Reménytelen című psychedelic black metal lemeze, ami a második a sorban.
Az ÉRTÉKTELEN felvételei közben az alábbi szempontok lettek kitűzve, Nagaarum szavaival:
– Dobimprovizációval kezdődött a komponálás, amit egy mobiltelefon mikrofonnal vettem fel.
– Nem volt szabad megálljak, ha hibáztam, és az első felvételt kellett használjam. Könnyű észrevenni, hogy a dobfelvétel pontosan annyi időt tett ki, amilyen hosszú a lemez. Senkit nem áltatok azzal, hogy a felvétel előtt gyakoroltam volna. A végén már szinte a gitár is improvizációba fordult.
– Húrok: legalább nyolcévesek.
– Ének: pitch correction (ezt nem tudom, hogy van magyarul) nem volt, mert új a stúdióprogram, és nem tudom hogyan kell benne csinálni. Tehát ahol hamis voltam, ott az is maradtam. A hörgős részeknél maximum kétszer futottam neki, mert nem szeretem, ha fáj a torkom. A dallamosaknál egy kicsit jobban odafigyeltem.
– Lineáris szerkesztés zajlott, vagyis a dalok abban a sorrendben készültek, ahogy a lemezen szerepelnek.
– Szövegek: ?
Nagyon élveztem összerakni. Az utolsó tétel különösen gáz. Jó szórakozást!
A kivitelről annyit, hogy az égetett, festett, lakkozott majd szögelt fadoboz egy olyan kartontokot zár magába, ami szintén kézzel készült. Összesen tíz darab jelenik meg első körben, a további igényeknek megfelelően készül a többi.
Az NGC Prod időközben más bandáknak és kiadóknak is elkezdte a fatokok gyártását, ha erre van igény, az ngcprod.hun@gmail.com címre lehet írni ezzel kapcsolatban.