2020. március 20-án, a tavaszi nap-éj egyenlőség alkalmából megjelent az Ambient Black
Metalban utazó Fattyú legújabb lemeze a Silvae Spiritus.
A három tételes EP felépítésileg visszanyúl a Norvég Black Metal másod frontjához, az első két dal a „düh oldal” ékes példája, míg a zárótétel a „fagy oldal” hamisítatlan ambient jegyeit hordozza magán billogként. Ekképpen tisztelegve e jeles csillagászati esemény előtt.
A Silvae Spiritus I. introként is szolgál a lemezen, amelyből kiderül, hogy ismét a történetmesélésé lesz a főszerep az elkövetkezendő közel 30 percben. Az EP-n egy idős harcost kísérhetünk el a végső nagy csatába, ahonnét már a túlvilágra vezet az útja.
„A Silvae Spiritus ötlete még a Rigor Mortis készítése közben született meg. Szerettem volna valami kifejezetten pagan vonalú anyagot, valami olyat, ami visszatér arra a sötét és ősi útra, amelyet a Hagyaték lemez idején már kijelöltem és folytatni szeretnék, hogy Földanya babonákkal átitatott, kérges testébe új életet leheljek.” – fogalmazta meg a Fattyú atyja, Avius.
Röviden ismertető a “zenekarról”:
A Fattyú, “Avius” által létrehozott, egyszemélyes pagan black metal, illetve dark ambient alapokon nyugvó „zenekar”. 2017 telén kelt életre. zenéjében a ’90-es évek kásás és karcos black metálja keveredik a rideg szimfóniákkal, valamint a Kárpát-medence és közvetlen környezetében élő népek folklórjával. A fekete fémen sejtelmesen felfénylik, hogy kik voltak rá nagy hatással. Időnként a nyers és sötét ambient zár minket sötét keblére, máskor pedig a kísérletezgető népi-hangszerelés éri el a megfelelő hatást.
https://www.facebook.com/fattyumetal
https://www.youtube.com/channel/UCQwcGzHy_kGgFNCAKgGKdpA