Falcon Project-32. Sitkei Rockfesztivál 2018.

A Sitkei Rockfesztivál az egyik legnagyobb hagyományokkal büszkélkedő hazai rockzenei esemény. Immáron 32. alkalommal rendezték meg a fesztivált, ami idén két napos volt. A győri Falcon Project zenekar a második napon kapott helyet és olyan neves zenekarok előtt léphetett a színpadra, mint a Kárpátia, Karthago és a Mobilmánia.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, színpadon

Az időjárás is kegyes volt a szombaton kilátogatókhoz és a banda remek koncertjével nem csak a közönséget szólította a színpad közelébe, hanem még a napot is előcsalogatta, ami nem csoda, hiszen a cover dalok mellet egyik saját dalukat is előadták, melynek a refrénje így szólt:

” Így lett a világ, az a hely hol csoda vár

  És száz vihar után is a napfény vár

  Hidd el ha beborul, jön a fény és kiderül

  Hogy száz vihar után is az élet vár.”

Ezt a napot és ezt a helyszínt választotta egy ifjú pár is esküvői fotózásukhoz, majd a zenekart meghallva beálltak az első sorba és néhány dal erejéig együtt buliztak a rock szerelmeseivel.

Az idő szűkössége miatt a fiúk repertoárjuknak csak egy kis részét tudták bemutatni, azonban igazi, ütős anyagot hoztak el a legendás rock színpadra a legnépszerűbb rock klasszikusokból válogattak, így azok is be tudtak kapcsolódni, akik nem vagy csak kevéssé ismerik a zenekar munkásságát. Minden korosztály képviseltette magát a színpad körül és kedvére csemegézhetett a generációkat felölelő rock óriásainak dalai között.

A képen a következők lehetnek: 3 ember, emberek színpadon, emberek hangszerrel, koncert és gyermek

A csapat gitárosa sérült kézzel is maximális teljesítményt nyújtott, már az első dal közben repült a kötés és maradt az önfeledt zenélés. A zenekar profizmusáról tanúskodik, hogy a korai időpont és a szűkre szabott idő keret ellenére szuper bulit toltak és nagyszerű hangulatot teremtettek.

A képen a következők lehetnek: 2 ember, emberek színpadon és emberek hangszerrel

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X