Molics Zsolt, a Cool Head Klan énekese 2021. november 30.-án hagyott itt minket, 53 évesen. Legyen neki könnyű a föld!
A zenekar tegnap közölte a szörnyű hírt a rajongókkal, követőkkel az alábbi posztban:
Kedves Barátaink, Ismerőseink!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a zenekar énekese, Molics Zsolt, tegnap otthonában,…Közzétette: Cool Head Klan – 2021. december 1., szerda
Molics Zsolt 1968. júnis 22.-én született, és énekesként, dalszövegíróként, a magyar heavy metal meghatározó alakjaként ismertük. Olyan zenekarok tagja volt, mint a Crossfire, a Sámán, Moby Dick, illetve sokan a Cool Head Klan tagjaként ismerték meg, ahol énekesként tevékenykedett. Rengeteg dal köthető a nevéhez – már csak abból kiindulva, hogy hány zenekarban játszott, és mióta zenél -, ezért 2013-ban a Nail Records kiadásában jelentette meg a Molicsrock név alatt megjelent, addigi pályafutását összefoglaló albumot, ami az Ötvözet címet kapta. Alább meg tudjátok hallgatni:
Ezen kívül még összesen 14 nagylemez és 4 kislemez köthető a nevéhez, több, különböző zenekarok kiadásában.
Kedves Zsolt! Emléked örökre szívünkben él. Őszinte részvétünk a családnak, barátoknak, és mindenkinek, aki szerette őt.