Elfsong – A Lámpások Népének Regéje – új CD

Hello Világ!

 

Megjelent a NAIL Records / Hammer Music gondozásában a fantasy konceptalbumairól, epikus rock-metal musicaljeiről ismert Elfsong együttes harmadik albuma: “A Lámpások Népének Regéje”. A Cross Borns főnök, Somlói Feca vezette formáció muzsikája  harmadszor is olyan világokba repít, ahol a hősiesség, a bátorság, az adott szó és a becsület még meghatározták az emberek életét. Álmok, mondák, mesék – “A Gyűrűk Ura” után szabadon.
ELFSONG_ALAMPASOKNEPENEKREGEJE_CD_PROMO_01_1400X1400
A felvételek ezúttal is a OneRing és a Denevér hangstúdiókban zajlottak, utóbbiban a keverés és a masztering is. A gyönyörű borítófestményt szokás szerint ismét Pozsgay Gyulakészítette. A korongon Boros Béla (Iron Maidnem, Chronology, ex-Tequila Sunrise)basszusgitáros vendégjátéka is hallható.

Somlói Ferenc gitáros, zenekarvezető így nyilatkozott “A Lámpások Népének Regéje” címűElfsong CD anyagával kapcsolatban:

ELFSONG_ALAMPASOKNEPENEKREGEJE_CD_LOGO_01_1400X1400

“A nagy ívű, epikus történetmesélés és a szimfonikus, energikus metal, számunkra tökéletes egyesítése az album, amelyben minden egyes dal egy-egy fantasy történetet dolgoz fel. Őszinte, emocionális, mesés, varázslatos és izgalmas. Egy csodálatos utazás, amely színig, vérig igazi Elfsong, felismerhető egyéniséggel és stílussal.”

Az új album összes tételéhez készült szöveges videó, köztük a “Dagor-nuin-Giliath” és a“Titkaidnak őre (a Szél neve)” című dalokhoz is.

ELFSONG_ALAMPASOKNEPENEKREGEJE_CD_FRONT_01_1400X1400

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X