Elfelejtett Legendák-Nirvana

Újabb számmal jelentkezik a Haverock csapata az Elfelejtett Legendák cikksorozatban. Előző részeinkben már olvashattál a Mötley Crüe-ról, a Motörhead-ről, a Sex Pistols-ról, a Scorpions-ról és az előző számban a KISS-ről. Ha nem olvastad még ezeket a részeket, mindenképpen tedd meg. Sorozatunk olyan együttesekkel foglalkozik, akik a múlt nagy nevei, olyan együttesek, vagy személyek, akik letettek valamit a rock asztalára. Szeretnénk bemutatni nektek őket, továbbá elmesélni sikerre jutásuk történetét. Hogy miért is fontos ez? Hajlamosak vagyunk megfeledkezni ezekről a nagy nevekről. Hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, pedig a közösség, amelyhez mind tartozunk és a zene, melyet mindannyian imádunk ezeken az alapokon nyugszik. Nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön a következő legenda: következik a Nirvana együttes.

(ha van esetleg ötleted, hogy milyen együttest mutassunk be még, írd meg nekünk felületeinken!)

A Nirvana egy amerikai együttes volt, amely a ’90-es években élte fénykorát. Műfaját tekintve a grunge és az alternatív rock vonásai jellemzik. Legismertebb számukat, a Smells Like Teen Spiritet még azok is ismerik, akik kissé szkeptikusabbak imádott műfajunkkal szemben.

Az énekes és a gitáros szerepét egyben a mindenki által ismert Kurt Cobain töltötte be. Sosem akart rivaldafénybe kerülni, egyik elmondása szerint ő az együttes azon tagja szeretett volna lenni, aki megbúvik a sarokban és csak gitározik. A basszusgitáros Krist Novoselic volt, aki már fiatal korában érdeklődést mutatott az olyan zenekarok iránt, mint a Led Zeppelin, vagy a Black Sabbath. Kicsivel később szeretett bele a punk zenébe a Sex Pistols hatására. Gitárjátékát nagyban meghatározták ezek a fiatalkori élmények. Később öccse egyik barátjaként ismerte meg jövendőbeli énekes társát, Cobaint. A fiúk között hamar szoros barátság alakult ki hasonló zenei ízlésük miatt. A kezdeti időszakban több dobossal zenéltek együtt, majd a végső felállásban a ’90-es évektől Dave Grohl adta zenéjük alá a ritmust.

Cobain és Novoselic 1985-ben ismerkedtek meg. Annak ellenére, hogy ugyanabba a gimnáziumba jártak, nem ismerték egymást. Mindketten nagy rajongói voltak a Melvins együttesnek, gyakran látogatták a banda próbáit is. Barátságuk megalakulása után nem sokkal zenekart próbáltak ketten alapítani, de az első dobosukat szinte azonnal kidobták. A Melvins dobosa sietett a segítségükre, így készek voltak felvenni az első demószámukat. Fontosnak tartom kiemelni, hogy ez az együttes még nem a Nirvana volt, viszont a sokak által jól ismert nagy név ebből a kicsi próbálkozásból nőtte ki magát.

A kezdeti hónapokban több név is felmerült lehetséges opcióként. A lehetőségek között volt a Skid Row, a Pen Cap Chew, és a Ted Ed Fred is. 1988 elején végül felvették a Nirvana nevet. „Olyasmi elnevezést akartam, amely gyönyörű, kellemes és szép, nem egy olyan közönséges ócska punk rock nevet, mint mondjuk az Angry Samoans.” nyilatkozta egyszer Cobain, amikor az együttes nevéről kérdezték.

1988 végén egy seattle-i lemezkiadó, a Sub Pop leszerződtette az együttest, továbbá lehetőséget nyújtott nekik, hogy felvegyék az első albumukat. Így készült el 30 óra munkájának eredményeként 1989-ben a Bleach című album, melyre több együttes is hatással volt, mint például a Melvins, a Black Sabbath, vagy a Led Zeppelin. A lemez országszerte egész Amerikában a főiskolai rádiók kedvence lett, de nem igen volt egyéb jele annak, hogy az együttes hosszú életű lesz.

„A korai dalok nagyon dühösek voltak.(…) De ahogyan telik az idő, a dalok egyre poposabbak és poposabbak lesznek pont úgy, ahogyan én egyre boldogabbá és boldogabbá válok.” mondta Kurt egy 89’-es interjúban.

Az áttörést végül egy igazi, profi csapattal megalkotott nagylemez hozta meg. Az album a Nevermind címet viseli. Számos olyan szám is rákerült, amelyet már évek óta játszottak addigra koncertjeiken, mint például az In Bloom vagy a Breed. Voltak olyan számok is, amelyeknek felvételét csúsztatni kellett, ugyanis nem készült még el addigra a teljes szöveg, ilyenekre példa az On a Plain, vagy a Stay Away. A kiadó számításai szerint az albumnak nem kellett volna nagy sikert aratnia, mérsékelt bevételre vártak csupán. Ám a Nirvana szabályosan berobbant a médiába, hirtelen mindenki ismerte a nevüket, az MTV sűrűn játszotta le klipjeiket, továbbá az 1991 végén zajlott turnén az együttes arra is figyelmes lett, hogy a koncerttermek nagyságához képest veszélyesen sok belépőjegy elkelt.

Nem sokkal később az együttes fellépet a Video Music Awards-on. Az első próbán Kurt bejelentette, hogy a Rape Me című számukat fogják eljátszani. Az MTV vezetői féltek ettől a daltól, ezért megtiltották neki, és arra kérték, hogy a Lithium című számot játssza el inkább. Cobain nehezen ment bele a dologba, végül a stáb megfenyegette őket, hogy többet nem játsszák a videoklipjeiket, hogyha nem a Lithiumot adják elő. A felvételen Kurt a Rape Me számot kezdte el játszani, majd arról váltott át a Lithiumra.

A Nirvana feloszlását egy tragikus és rejtélyes esemény, az énekesük, Kurt Cobain halála okozta. Számos kisebb esemény készítette elő az énekes halálát.

Az első ilyen kisebb esemény a ’94-es európai turnén történt. A turné vége felé Cobaint hörghuruttal és torokgyulladással diagnosztizálták és a müncheni kórházba szállították. A turné további részét természetesen törölték.

Ezekután történt nem sokkal, hogy a Nirvana Rómában készült koncertezni. Az énekes felesége, Courtney Love talált az ájult Kurt-re a koncert előtt. A hírességet ellátó orvos egy későbbi sajtókonferencián azt nyilatkozta, hogy páciense ötven darab Rohypnol tablettát két üveg pezsgővel kombinált. Ezek után Love és Cobain hazatértek Seattle-be.

Több mint egy héttel később Love felhívta a rendőrséget, és bejelentette, hogy Kurt a szobájába zárkózott egy fegyverrel, és öngyilkosságra készül. Az énekes a kiérkező rendőröknek csak annyit mondott, hogy dühöngő feleségétől akarta megvédeni magát. Később Love is beismerte, hogy valóban nem volt szó öngyilkossági kísérletről.

A következő hetekben a híresség elvonókúrára vonult heroinfüggősége miatt. Előtte egyik barátjával, Dylan Carlsonnal vásároltak egy fegyvert, ami végül a halált hozó eszközzé vált. Cobain ugyanis megszökött az intézetből, majd a repülőn Duff McKagannal, a Guns ’n’ Roses gitárosával utazott. A gitáros később a következőket nyilatkozta:”az ösztönöm azt súgta, hogy valami nincs rendben.” Love eközben már egy nyomozóval kerestette eltűnt férjét.

Az énekes feltehetőleg 1994. április 5-én öngyilkosságot követett el a korábban vásárolt fegyverrel a seattle-i ház garázspadlásán. Testét csak három nappal később találták meg, továbbá valószínűsíthető, hogy miközben végzett magával az Automatic for the People-t hallgatta a R.E.M együttes előadásában. Halálának körülményei tisztázatlanok, sokan gondolják azt, hogy csak a médiából menekült az énekes, és a mai napig életben van.

A Nirvana legenda, mert hatása óriási, talán az egyik legnagyobb az összes legenda közül. Az együttes megalakulása és sikerei előtt az alternatív zene sorsa többnyire az erre szakosodott lemezboltokon múlt, a nagy lemezkiadók pedig nem is igazán vették számításba. A Nirvana által népszerűvé vált a punk, post-punk és az indie rock műfaja is, ugyanis úgy tudta behozni a mainstreambe ezeket, mint előtte senki más. A Nirvana sikere után a grunge stílus vált uralkodóvá. Olyan zenekaroknak szolgált kiindulási alapul, mint a Pearl Jam, az Alice in Chains és a Stone Temple Pilots.

Hogyha megtetszett az együttes , és szeretnél többet hallani róluk, keresd őket a YouTube felületén ITT!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X