Elfelejtett Legendák – Mötley Crüe

 

Új cikksorozatot indít a Haverock Közösség szerkesztősége! Olyan együtteseket szeretnénk nektek bemutatni ebben a sorozatban, akik régen híresek voltak, de mostanra már háttérbe szorultak, feledésbe merült dicsfényük. Nem is húznám tovább az időt, jöjjön is az első legenda: ismerjétek meg a Mötley Crüe-t.

(ha esetleg van ötleted, milyen zenekart mutassunk be írd meg nekünk felületeinken)

A Mötley Crüe egy amerikai glam metal együttes, ami az 1980-as évek egyik legsikeresebb és leghatásosabb zenekara volt. Az alapító tagjai Nikki Sixx, aki az együttes megálmodója, egy nincstelen tinédzser Los Angelesben, és az egyetlen dolog, amihez igazán ért, az a basszusgitározás (no meg a lázadás a rendszer ellen). Belebotlik Tommy Lee-be, aki egy hősszerelmes, álmodozó kamasz, és mindemellett dobolni is tud. Ők ketten indulnak útnak, hogy felkutassák a banda további két tagját, Vince Neil-t, a nőcsábász énekest, és Mick Mars-t, aki bár korban öregebb, mint zenésztársai, mégis felveszi gitárszólóival a srácok ritmusát.

 

Ha az együttes arculatát akarjuk megvizsgálni, akkor találhatunk igazán érdekes dolgokat. A négy fiatal hírhedtté vált kicsapongó életmódjukról, a féktelen bulizásról, a mértéktelen ivászatokról, vagy a folyamatos drogozásról. Meglátásom szerint ők voltak az igazi megtestesítői a sex, drugs, rock’n’roll (szex, drogok, rock and roll) életstílusnak. A bulvár sajtó imádta őket, mert útjaikat folyamatos botrányok kísérték. Egyes források szerint rohangáltak meztelenül a hotelben, ahol megszálltak, sőt az egyik helyen kidobálták a szoba berendezési tárgyait az ablakon keresztül az alattuk parkoló autóra. Öltözködésük is újszerűen hatott a közönségre, előszeretettel hordtak színes holmikat, magas sarkú csizmákat, és dobták fel ezt az alsó hangon is extravagáns öltözködési stílust erős sminkjeikkel.

 

Egyértelmű, hogy ők voltak a rocktörténet egyik legkelendőbb zenekara az Egyesült Államokban, és világszerte is. Ezt a népszerűséget számokban is ki lehet fejezni, ugyanis az Államokban 25, míg az egész bolygón több mint 100 millió albumot adtak el. Ott voltak továbbá az elsők között, akik kihasználták az MTV-ben rejlő marketinglehetőséget.

Karrierjük közösen Los Angelesben indult, itt első koncertjük után gyorsan terjedni kezdett a nevük a helyi klubok körében, így nemsokára már mindenki ismerte őket.

 

Ezek után adták ki az első albumukat, ami a Too Fast For Love címet viselte. Ebben az időszakban a Mötley Crüe már nem pusztán egy együttes volt, sokkal inkább mondanám jelenségnek. Más együttesek elkezdték utánozni a stílusukat, vagy megpróbálkoztak a fiúk féktelenül csapongó életmódjával. Nem csoda hát, hogy felfigyelt a történésekre az Elektra Records, és gyorsan szerződtette a bandát.

 1983-ban érkezett meg végül a várva várt áttörés a Shout At The Devil albumuk kiadásával, ezzel ugyanis bekerültek az USA Top20-ba, és olyan nevek társaságában turnéztak, mint a KISS, vagy maga a sötétség hercege, Ozzy Osbourne.

A harmadik lemezük, a Theatre of Pain nem volt már annyira népszerű a kritikusok körében, viszont kereskedelmileg továbbra is sikeres volt.

A következő albumra várnia kellett a közönségnek, ugyanis a banda életmódja számos negatív következményt is maga után vont, mint például Nikki Sixx átmeneti halála, így az együttes úgy döntött, hogy közösen rehabra vonulnak. A Dr. Feelgood csak ezután készült el 1989-ben, ami sokak szerint a banda életműve lett. Itt voltak a legmagasabban, itt voltak a leghíresebbek. Amerikában hatszoros platinalemez lett, továbbá első helyre került a Billboard 200 listáján.

Az 1990-es években már a grunge és az alternatív rock térhódítása volt jellemző, így a Mötley Crüe háttérbe szorult. Az együttesnek Vince kiválása sem tett jót, bár a későbbiekben visszatért. 2014-ben szerződésben rögzítették, hogy egy nagy búcsúturnéval fejezik be a pályafutásukat. A Mötley Crüe Final Tour 158 fellépése 86 millió dollárt eredményezett. Az utolsó koncertjüket otthon, Los Angelesben adták 2015 szilveszterén.

A Mötley Crüe és annak tagjai nem csupán egy zenekar, vagy négy srác gyülekezése. Ők egy kép egy életstílusról, a féktelen tombolásról, hiszen ezek a zenészek nem azért folytatták ezt az életmódot, mert ezzel akartak kitűnni, hanem mert így érezték jól magukat, és meglátásom szerint a rock zene maga a szabadság.

2019-ben egy film is készült a bandáról, ami a Dirt nevet viseli (magyar címnek a Mötley Crüe: Mocskos rock’n’roll-t kapta). Hogyha felkeltettem az érdeklődésed az együttes iránt, és még többet szeretnél megtudni róluk, mindenképp nézd meg, továbbá azoknak is ajánlom, akik nem is feltétlenül a zenekart, hanem a kort szeretnék közelebbinek érezni!

Hogyha megjött hozzá a kedved, szívesen hallgatnád őket, keresd őket YouTube-on ITT!

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X