Újabb legendát hoztunk el Nektek az Elfelejtett Legendák cikksorozatban! Már sok nagy névről olvashattatok, akik a múlt legnagyobbjai között foglalnak helyet. Hogyha még nem olvastad volna korábbi cikkeinket, mindenképp tedd meg! Ha esetleg van ötleted, hogy kik kerülhetnének még be a Legendák sorába, kikről olvasnál szívesen cikket, mindenképpen írd meg nekünk felületeinken! A következő nagy név kissé eltérő lesz az eddigiektől, ugyanis most nem egy együttest, hanem egy énekest hoztunk el nektek! Következzen a következő nagy név, Alice Cooper!
Alice Cooper, eredeti nevén Vincent Damon Furnier egy amerikai rockénekes, aki a ’70-es évek nagy glam metalos alakja volt.
Zenei karrierje a hatvanas évek elején indult, első bandáját mindössze 16 évesen alapította. Ez az együttes az Earwings nevet viselte, tagjaira nagy hatással volt a The Beatles, a Rolling Stones vagy a Yarbirds. 1965-ben jelent meg az első kislemezük, a ’Why Don’t You Love Me’. Egy évvel később kiadtak még egy albumot, a ’Don’t Blow Your Mind’-t. Ez a lemez a helyi rádió lejátszási listájának élére került, ez volt az első kisebb sikerük. A következő évtől rendszeresen koncerteztek Kaliforniában és Los Angelesben.
Az együttes neve számos változáson ment keresztül. Eredeti nevüket először The Spiders-re, majd nem sokkal ezután The Nazz-ra cserélték. Az utolsó és végleges név végül az Alice Cooper lett. A névvel együtt megalkották Alice Cooper karakterét is. Az alapgondolat az volt, hogy a rockzenének nem csak hősökre van szüksége, hanem ugyanúgy megvan az igény egy gonosz szereplőre is. Ezt a szerepet töltötte be az Alice Cooper jelenség. A szerepet természetesen Vincent töltötte be, hiszen ő volt az énekes. Nevét azonban csak 1975-ben változtatta Alice Cooper-re jogilag is, ezzel elkerülve azt a lehetőséget, hogy a plágium gyanúja rávetüljön. Mivel a név jogilag az együttesé, így az énekes a mai napig fizet a banda többi tagjának, hogy használhassa a nevét.
Az igazi hírnevet az 1969-es Torontói Fesztiválon szerezték. Az előadás közepén egy csirke került a színpadra, amelyet Cooper gondolkodás nélkül a közönség sorai közé dobott. A tomboló tömeg széttépte az állatot. Az énekes a koncert után magyarázatként annyit mondott, hogy mivel ő városi gyerekként nőtt fel és még életében soha nem járt farmon, ezért nem tudta, hogy a csirke nem tud repülni, így azt hitte, hogy a baromfi el fog szállni, hogyha eldobja. „Ha szárnya van, akkor repülnie is kell” mondta később. A bulvár lapok természetesen vezércikként hozták le az eseményt, bár számos helyen jelentősen kiszínezett változat fordult elő. Egyes cikkek elmondása szerint az énekes egy élő csirkét darált le koncert közben a színpadon. Az együttes tagjai nem próbáltak tiltakozni az ilyesfajta pletykák, mellébeszélések ellen, hiszen ezek is a hírnevük növekedését segítették elő.
Számos más hátborzongató és látványos cselekedet tartozik a nevéhez, amelyeket koncertezés közben, a színpadon hajt végre. Az egyik ezek közül a guillotine. Ilyenkor a koncert közepén „levágják” az énekes fejét egy guillotine-nal, majd a frontember a saját fejét kezében tartva folytatja az éneklést.
Egy másik ilyen hátborzongató látványosság, mikor az énekes házi kedvenceivel együtt lép színpadra. Ám míg mások a házi kedvenc kifejezés alatt kiskutyákra vagy cicákra gondolnak, Cooper élő óriáskígyókkal lép a színpadra. Egy interjújában bevallotta, hogy nem csak a színpadi látvány miatt tart kígyókat, amúgy is imádja őket. A hüllők első osztályon utaznak, hogyha repülniük kell a koncerthelyszínek között, továbbá úszni is elengedte őket azokba a medencékbe, hogyha a hotelben, ahol megszálltak erre volt lehetőség. „Cristopher velem szokott utazni igazi rocksztár stílusban” nyilatkozta egyszer Alice.
Történt egyszer, hogy az énekes hatalmas kamu pókokkal díszítette fel a színpadot. Nyilván ezt úgy képzeljük el, hogy hatalmas pókok lógnak le a plafonról, miközben a sztár sétál közöttük. Ez kissé messze áll a valóságtól, Alice ilyenkor maga is egy hatalmas pókká „változik”. Fellógatja magát a pókok közé, sőt, még kap plusz két pár lábat is.
Zeneileg ugyan nem volt stílusteremtő, hiszen a glam metal és a hard rock műfajában alkotott, viszont színpadi megjelenésével és dalszövegeivel, továbbá szokatlan színpadi kellékeivel megteremtette a shock-rock műfaját. Gyakran hordott női ruhát, továbbá az erős smink elengedhetetlen kelléke volt szettjeinek. Koncertjein átlagos kiegészítőnek bizonyult az óriáskígyó, a kényszerzubbony, vagy különféle kínzóeszközök.
Hatása óriási, rengetegsok együttesre gyakorolt hatást, amelyek közül szeretnék párat megemlíteni. Nagy hatással volt a Sex Pistols-ra továbbá az egész punk rock műfajára. Számos reform a punk rock-ban az ő nevéhez fűződik. Befolyással volt a Guns ’n’ Roses együttesre, továbbá Marilyn Manson-ra is.
Alice Cooper legenda, mert öltözködésével, szövegeivel, színpadi megjelenésével örökre beírta magát mindenki emlékezetébe, továbbá rengeteg ma is aktív zenészre hatással volt.
Hogyha megtetszett Neked a Legenda és szívesen hallgatnád a zenéjét, mindenképpen keresd a YouTube felületén ITT!