Egerben jársz? Ajánlunk egy jó szórakozóhelyet!

Nem rég volt szerencsénk eltölteni egy hetet Eger városában, ami természetesen gyönyörű, és nagyon tetszett. Volt persze még más is ami megragadta a figyelmünk, erről írunk most nektek.
Jön a nyaralós élménydús “trilógia”. 😀

Egerben a Sas utcában található Rock Cafe egy igazi paradicsom a műfaj kedvelőinek. Szól a Rock zene a falakon belül és túl, hiszen terasz is van ahol ki tudtok ülni, egy jó nyári melegben akár sört, bort, vagy egyéb mást fogyasztani. A hely érdekessége még, hogy nagyon sok fajta sör található, így aztán kedvedre válogathatsz. A berendezés pedig gyönyörű. Régebben koncertek is voltak itt, mára már sajnos ezt nem engedélyezik. Ezt nagyon sajnáltuk, hiszen jó lett volna akár egy koncertet is meghallgatni amikor ott jártunk. Ahogy belépsz, elkap a Rock n Roll. Képek, illetve festések a falon. Gitárok, dobok, vagy akár egy zongora is hangulatosabbá teszi a helyet.

Sikerült elkapnunk a hely tulajdonosát is, aki mesélt röviden, hogy is alakult a Rock Cafe! Megtudtuk például, hogy 20 éve csinálják már a helyet, ami az átvételkor egy Rock kocsmaként üzemelt. Ez 5-6 évig ment, aztán ki lett adva bérletbe a hely. Ezt követően kb. 5 éve vissza lett véve, aztán átalakítva arra a kinézetre, ami most is látható. Imádják a Rock zenét, mint sokan mások ők is a műfaj dalain nőttek fel. Így aztán szerették volna hogy legyen egy ilyen hely, ahol a zenéről szól minden.

Mint említettük, voltak koncertek is, például a szombathelyi Red Rockets is lépett fel ezen a helyen. Több száz koncert van egyébként a hely háta mögött. Most már sajnos nem kapnak engedélyt koncertek lebonyolítására.

Mindenesetre Ők kitartanak, és életben tartják a Rock zenét! Köszönjük Rock Cafe!

Volt lehetőségem látni egy régi felvételt, Tunyó-ról amikor még ott léptek fel, és gyakoroltak. Ez hatalmas élmény volt, és köszönöm a lehetőséget.

Rock Cafe elérhetősége a Facebookon:

https://www.facebook.com/rockcafeeger/about/?ref=page_internal

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X