Dynazty, Sirenia és Surma a Barba Negrában!

2022. április 10.-én a budapesti Barba Negrában a Dynazty, a Sirenia és a Surma is fellép.

“A 2020-ban megjelent “The Dark Delight” albumunkkal még nem volt lehetőségünk turnézni és élőben előadni azt. Az idei év talán más lesz és van esélyünk pótolni. Ráadásul a soron következő új lemezünk, a “Final Advent” is méltó módon kerül bemutatásra. Nagyon izgatottak és eltökéltek vagyunk, hogy a turné indulásával elhozzuk nektek az abszolút a-ligás hangszeres játékunkat és a Dynazty valaha volt legjobb színpadi teljesítményét láthassátok. Alig várjuk!” – nyilatkozta a Dynazty.

Egyébként ők egy melodikus metal zenekar, akik 2008-ban alakultak Stockholmban. A kezdeti időszakban nagyon érezhető volt a 80-as évekbeli hardrock irányzat, mára viszont már olyanná fejlesztették és finomították a hangzásukat, amely egyesíti a modern metal szcénát a múlttal, valami egészen egyedit alkotva. A Összesen 7 album kötődik a nevükhöz, és 2020-ban adták ki az eddigi legsikeresebb lemezüket, a THE DARK DELIGHT-t. Világszerte előkelő toplista helyezések, rengeteg online stream, illetve fizikai eladásokban is bővelkedtek. Számukra ez egy erős év lesz, hiszen áprilisban turnéra indulnak, ahol nem csak az utóbbi albumukat, hanem már a soron következő, FINAL ADVENT c. lemezt is bemutatják. Ma a zenekar ismert és keresett zenészekből áll, akik több szempontból is aktívak a metal színtéren.

A zenekart az alábbi platformokon éritek el:
FB: facebook.com/dynaztyband
IG: instagram.com/dynazty_official
Web: dynazty.com
Streaming: songwhip.com/dynazty

“Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy áprilisban turnéra indulunk a Dynazty és a Surma társaságában. Megannyi várakozás után végre élőben is előadhatjuk a legutóbbi lemezünk dalait. Ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget, ahol első ízben hallhatjátok koncerten a nótákat, ráadásul egy remek turné csomagot láthattok egyben” – a Sirena zenekartól ezeket a sorokat olvashatjuk.

A Sirena egy szimfonikus metal banda, akik 2021. február 12.-én jelentették meg a 10. stúdióalbumukat a  Riddles, Ruins & Revelations-t a Napalm Records kiadó gondozásában. A zenekar vezetője, Morten Veland – aki egyébként lángelme, zenekarvezető, multi-hangszeres, zeneszerző, dalszerző és producer is egyben – régebben sem félt a műfajok keverésétől: a súlyos, szimfonikus hatást keverte a modern hatásokkal, ennek eredménye a 2018-ban megjelent Arcane Astral Aeons c. lemez. Ezúttal a Sirenia még egy izgalmas csavart is bevetett, hiszen a legújabb dalokat elektronikus hangulattal fűszerezte meg, persze nem szem elől tévesztve az eredeti zenei irányukat.

Itt éritek el őket:
FB: facebook.com/sirenia
IG: instagram.com/sireniabandofficial
Web: sirenia.no
Streaming: songwhip.com/sirenia

A Surma zenekar Viktorie Surmová modell vezette cseh banda, akik a szimfonikus metal műfajában alkotnak. 2020-ban adták ki debütáló lemezüket The Light Within címmel, amelyet a Metal Blade Records kiadónál adtak ki. A lemezt, melyen egyetlen pillanat sem unalmas, miközben gigantikus dalok köré fonják epikus történeteiket.

Elérhetőségeik:
FB: facebook.com/surmaband
IG: instagram.com/surma_band
Web: surma.band
Streaming: songwhip.com/surma

Facebook-esemény:
facebook.com/events/348003997196872

Jegylink:
jegy.rock1.hu/dynazty-sirenia-surma_20220410

Minket pedig friss hírekért itt keressetek:
Facebook: Haverock Közösség
Instagram: @haverockkozosseg

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X