Dream Of Insomnia – “A célunk a minél kiforrottabb számok írása”

Olvasóinknak megint egy zenekart ajánlunk, ha még nem ismernétek őket!
Ez a zenekar a  Dream Of Insomnia! Reméljük, megtetszik mind az interjú, mind a zenekar, és mind a zenéjük is. Kellemes olvasást
(Zenekart a képre kattintva megtaláljátok a Facebookon)


Mit tudhatunk röviden a zenekarról?

Tagok: Kránicz Richárd- Ének, Lukács Máté- Gitár, Irinyi Attila- Gitár, Tóth János- Basszusgitár, Skriba Gábor- Dobok.
Közös zenélés 2013 nyarán kezdődött, Jani, Attila és Máté megismerkedése után. Mivel zenekari hirdetések útján figyeltünk fel egymásra így félévig csak a zenei ízlések összehangolásán, a játékstíluson, a saját számok kimunkálásán, közös próbálásokon, vagyis az összeszokáson volt a hangsúly. A fő csapásirány stílus tekintetében a metál volt, a melodikus, technikás riffek, és a súlyos breakdownok (hogy pontosan milyen stílushoz sorolható be a zenénk, azt a hallgatóságra bíztuk és bízzuk a jövőben is. J ) Az, hogy ilyen módon találtunk egymásra, számolnunk kellett azzal a buktatóval is, hogy valamelyikünknél nem fog működni a közös zenélés. A tagcserék a dobot és az éneket érintették. Gábor 2013 októberében, szinte azonnal váltotta az előző dobost. Ilyen szerencsénk azért nem volt a vokál tekintetében. Több hónapig kerestük a stílusunknak megfelelő énekest, és 2014 májusában Ricsi személyében meg is találtuk azt. Szóval két időpont is mérvadó volt az alakulás tekintetében, de a hivatalos a 2014 májusa. Akkor fixálódtak a posztok.

Hol koncerteztetek eddig?

Eddig főleg Budapesten koncerteztünk (Pl.: WhiteFÜL, ahol az első koncertünk egy tehetségkutató megnyerésével indult, BME Schönherz kollégium, Dürer Kert, Rocktogon), de augusztusban lehetőségünk nyílt fellépni Balatonon is a BB-n, a Balatonboglári Szüreti Fesztiválon.
Egyébként nyitottak vagyunk, mindenhova szívesen megyünk a jövőben ami megoldható, és ahol szívesen látják/hallják ezt a zenei stílust ( A BB pont nem erről híres sajnos, inkább könnyűzenei fellépők szoktak lenni, ezért is voltunk kicsit fekete bárányok. Ettől függetlenül jólesett szétzúzni a bulit  ). Mostanában ismét Budapesten találkozhattok velünk, szeptemberben a WhiteFÜL-ben fogunk fellépni 21-én az Iron Inside-al.

Ki írja a szöveget? honnan jönnek az ötletek?

A dalszövegeket Ricsi szokta írni.
Ricsi: Igyekszünk olyan témákhoz nyúlni, ami bár örök érvényű dolgokat feszegetnek, de belőlünk jönnek. Vagy életérzés, vagy saját tapasztalat, vagy csak úgy a körülöttünk lévő dolgokról alkotott véleménynyilvánítás. Mesélünk a szerelem sötét oldaláról a Sebhelyekben, buzdítunk a célok elérésére a Vérző lélekben, vagy beszólunk a megalomániásoknak a Thalioban. Nem is igazán a témán van a hangsúly, hanem azon, hogy “hogyan” adjuk át a hallgatóságnak.

Ti mennyire érzitek jónak a zenekart?

Hm..Az utunk elején vagyunk. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy érezzük van létjogosultságunk, de sok még a meló. Keressük magunkat, tesszük a dolgunkat, alkotunk és tanulunk a tapasztalatokból, egymástól. A legnagyobb kritikusaink szerencsére mi magunk vagyunk. Tisztában kell lenni azzal, hogy mindig lesz hova fejlődni, bármit is tegyen le az ember az asztalra.

Milyen visszajelzéseket kaptok az emberektől?

Már a Facebook oldalunk beindítása előtt is érdeklődtek a szűk környezetünkben élő emberek a zenekar iránt, de a legnagyobb visszajelzéseket a koncertek és a májusban kidobott háromszámos EP-nk után kaptuk. Réteg zenét játszunk, de ez a réteg elég széles pályán mozog, akikhez eljutott a zenénk, és akik eljöttek a koncertjeinkre, azoktól nagyon sok pozitív, elismerő szavakat kaptunk és úgy tapasztaljuk, hogy a fejükbe ivódtak a számaink.

Dream Of Insomnia – Vérző Lélek

Miért pont ezt a stílust választottátok?

Máté: “A legalkalmasabb műfaj a komolyabb témák (a belső vívódás, a társadalomkritika) boncolgatására és ennek az érzésnek a továbbításához a mélyebb, keményebb hangzásvilág a legmegfelelőbb számomra.’
Jani: “A mai napig is ez a stílus kíséri végig életemet, mondhatni egy párhuzam az életemmel. Ezt a melankolikusabb, néhol ironizáló, néhol kaotikusabb, máshol dühöngő zenét az örök kedvenceim közé sorolom. A zenekarnak azon tagja vagyok, aki inkább a világról alkotott képét akarja megeleveníteni zene formájában.”

Ricsi: “Nálam ez a dolog már óvodában elindult. 🙂  Vízválasztónak a mai napig a Metallica: Black Albumot mondanám, meg is van még a 92-es ronggyá hallgatott kazetta. Valahogy ezektől a zenéktől kaptam meg azt a pluszt, vadságot vagy esetleg mélységet, amit más zenei műfajtól nem. Aztán jöttek a mai HC, progresszív és egyéb zenét játszó bandák, akik hallgatása közben egyre jobban tudatosult bennem, hogy igen, ezt szeretném csinálni, ezzel tudok leginkább “közölni”.”

Attila:Mivel srác korom óta hallgatok pörgősebb, sokkal inkább metál számokat, így mikor arra került a sor hogy zenéljek az első dal a Smells Like Teen Spirit volt a Nirvanátol amit megtanultam. 🙂 Oké csak poén, habár tényleg megtanultam. Volt egy ilyen korszakom is. De a lényeg hogy ettől a műfajtól kapott behatások, érzelmek által vagyok az a gitár mögött aki. Ez a vonal a leginkább az, ami meg mozgat. Mikor sikolt a zene, tornyosul, omlik, és ezt mi prezentáljuk az hatalmas érzés. Más stílust nem is tudnék ilyen beleéléssel játszani, maximum, ha még jobban oda tesszük, az még adja. 🙂

Gábor:Én alapvetően egy nyugis srác vagyok, és szerintem a zenei ízlésemnek is köszönhető. A kemény riffek és hangzás, a poliritmia, a néha elsőre érthetetlen csavarások, ami másoknak bosszantó lehet, engem elgondolkodtatnak és megnyugtatnak.”

Mik a tervek az évre?

Előreláthatólag szeptemberben ismét elkezdjük a stúdiós munkálatokat. A fentiekben említett “Thalio” című számunkat szeretnénk mihamarabb rögzíteni és kiadni. Ezt a számot külön single számként akarjuk tálalni. Sok, eddig tőlünk nem nagyon hallott újítást is beleviszünk a “stílusunkba” és ennek a lenyomata lesz ez a szám. Sokkal mélyebb érzés és hangzásvilágot mutatunk be. Ha lesz rá időnk ebben az évben, akkor tarsolyunkban van még több saját szám felvétele. Persze a folyamatos terv a koncertezések.

Mi a cél?

A célunk a minél kiforrottabb számok írása, felvétele, kiadása. A hallgatóság bővítése, hogy minél több emberhez eljussanak a számaink. Sok- sok koncertezés, bulizás.

Mit üzentek az olvasóknak?

Minden, ami jó az életben vagy illegális, vagy erkölcstelen, vagy hizlal.

Nagyon köszi a válaszokat! További sikereket kívánunk!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X