Deadline – régi/új zenekar Csornáról – villáminterjú Gulyás Tamással és Osztronkovics Gergővel

Hello Világ!

 

Egy hete jött a hír, hogy megszűnik a Decaying Incest. Miért jutottatok erre a döntésre?

Tamás (Pekka):

Nagyon sok olyan hatás érte a zenekart az elmúlt években, ami miatt komolyan elgondolkoztunk azon, hogyan legyen tovább.

Az elmúlt évek kényszerű tétlensége, amiről sokat beszéltünk nagyon visszafogott és hátráltatott minket a haladásban. Sok időt elvesztegettünk amiatt, hogy voltak olyan problémák, ami miatt valaki nem tudott a zenekarra koncentrálni, még úgy sem, hogy ez csak hobby elfoglaltság számunkra. Elhagyott minket egy alapító tagunk, akinek nagyon nagy szerepe volt az egész zenekar felépítésében!

Nem akarjuk a tervezett dolgainkat feladni, már elkezdtünk a régi Decaying Incest-ként új számokat írni, és új lemezt alkotni, úgy döntöttünk ezt folytatjuk az új felállásban, de már más néven.

Új tagok érkeztek, Boros Attila frontemberként, valamint Osztronkovics Gergő basszusgitárosként hoztak új színt, új ötleteket. Az ő tanulási folyamatuk, összeszokásunk is sok időt igényel.

Gergő (Oszi):

A döntés azért született, mert kellett valami könnyebben megjegyezhető név, ami jobban megragad az emberekben, és mert, ahogy azt a legutolsó posztban is írtuk, ez már nem az a zenekar… meg ezt talán rajtam kívül más is ki tudja majd mondani az együttesben.”

Hogy éltétek meg az állandó változásokat a Decaying Incest pályafutása alatt?

Gergő (Oszi):

Én még csak egy éve vagyok bent a pályafutásban, de igen pozitívan éltem meg, hogy már három gitárom van és egyen sem tudok játszani, de legalább a frizurám mindig tökéletes és változatos. Szóval ebben a témában a Bali meg a Pekka tud értelmesebb választ adni.

Deadline

Tamás (Pekka):

Minden változás máshogyan befolyásolja a zenekar életét.

Amikor mi elkezdtük a zenélést, akkoriban még hatalmas telt házas klubkoncerteket lehetett adni, voltak helyek ahova nem fértek már be a bulizni vágyók, a szórakozóhelyek előtt álltak az emberek, nagyon sok fiatal járt élőzenét hallgatni. Az évek során ez a színtér teljesen összerogyott, klubkoncertet már nem érdemes úgymond ismert zenekar nélkül rendezni. Sok lett a youtube, és facebook rokker, nem nagyon akarnak már a fiatalok ilyen bulikba járni! Ez eléggé megviseli a zenekarokat, mi is sokkal kevesebbet koncertezünk emiatt. A fesztiválok jelentenének igazi esélyt, de sajnos ezekre a nagyobb rendezvényekre szinte lehetetlen bekerülni, nekünk sikerül néhányra eljutni, ezért hálásak vagyunk! Az évek során jó néhány tagcserén is átmentünk, ezek minden esetben megviselnek minket, főleg, ha olyan tag távozik, aki alapító tagnak számított, olyan mintha egy családtagot veszítenénk el.

Amikor egy egység megbomlik, olyankor mindig meghal egy kis része zenekarnak, ekkor újra kell éleszteni valamit, azt a bizonyos tüzet ismét fel kell lobbantani. A legrosszabb ilyenkor, hogy szinte teljesen elölről kell kezdeni mindent, az egész zenekart újra felépíteni.

Szóval nehezen éljük meg, Balinak és nekem volt a legnehezebb, mert a banda, a név mondhatni a mi gyermekünk J, és hát a gyermekéért bárki ölni tudna.

Mi fog még megváltozni a zenekar névvel együtt?

Gergő (Oszi):

A teljes arculatot újra tervezzük: a logót, molinó mintát, póló terveket és az új lemez kinézetét. Színpadképben is változások vannak például Pekkának már két gitárládája van én meg átkerültem Ati jobb oldaláról a balra.

Tamás (Pekka):

Wáááhhh, hát igen, ezek a Gergő válaszok, passzol a csapatba, mert idiótaságból nincs hiány JTermészetesen a jobbról balra kerülés bármikor változhat 🙂 Az új logót is hamarosan közzétesszük, de egyelőre ez még kivitelezés alatt áll.

Azért mondtuk legutóbb, hogy ” Amit akkor elkezdtünk, azokkal a tagokkal, az már a múlté, a tagok közül ketten maradtunk, akik Decaying Incest-ként kezdtük a zenekart, a jelenlegi felállást már nem nevezhetjük így, a Decaying Incest zenekarnak vége!”, mert ezt tényleg így is gondoljuk, ez az igazság.

Mára teljesen más lett a zenekar felállása, új tagok vannak a zenekarban, de mégis, mindenki szeretné folytatni ezt a zenei történetet, Attila hozza az új szövegeket, Gergő hozza az új basszustémákat, a régi számokba mindketten beleteszik saját ötleteiket, az új számokat közös erővel dolgozzuk ki.

Egy szóval: FOLYTATJUK!

Zenekarunk új neve: DEADLINE

Aki esetleg Decaying Incest-ként keresne minket, a jövőben is meg fogja találni a zenekart!

Mire számíthatnak a jövőben a metalzene szerelmesei veletek kapcsolatban?

Gergő (Oszi):

Khm… még… több… mötálra.

Tamás (Pekka):

Továbbra is a masszív metal témaink lesznek jelen a zenéinkben, mivel megváltozott az orgánum, ezért kicsit változik az énekstílus is. Igyekszünk az újabb számokat is úgy kidolgozni, hogy ne legyen hiányérzete senkinek, amikor meghallgatja.

Minden kritikát meghallgatunk a jövőben is, és próbálunk mindenből tanulni, mint eddig.

Továbbra is megyünk klubkoncerteket adni, az lehet, hogy ebből kicsit kevesebbet fogunk majd bevállalni a közeljövőben, most inkább a felvételekre akarunk jobban koncentrálni, ahogy a saját tempónkban, a mi élethelyzetünkben ez megy, erőltetni nem akarjuk, de természetesen készítjük tovább őket.

Próbálunk több fesztiválon megjelenni amennyire ez lehetséges, reméljük, ha meglesz a második lemez 🙂 – vagy most már első? – nem is tudom, hogyan mondjam 🙂 (nevet), akkor több esélyünk lesz végre bekerülni ezekre a helyekre.

cropped-Untitled-11.png

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X