Beatrice – A kezdetektől napjainkig I. rész

Beatrice. Mindenki hallotta már ezt a nevet. Valószínűleg az emberek többségének egy név jut eszébe a Beatrice-re gondolva: Nagy Feró.

Vajon azt tudtad-e, hogy ennek a zenekarnak a története egy teljesen más irányból indult, mint amire ma asszociálunk a név kapcsán? Az egykori leányzenekarból a magyar punk első szószólójává válva ejtsünk pár szót a zenekarról. Ha vannak, akik a lent leírtakat már mind hallotta, nekik múltidézésként, akinek nyújt új információkat, nekik egy kis kultúrmorzsaként tisztelegjünk a magyar rocktörténet egyik legismertebb zenekara előtt.

A tavaly, fennállása 40. évfordulóját ünneplő Beatrice zenekar történetét három nagyobb fejezetre bontva, három külön írásban fogom bemutatni.

 

Első fejezet: Korai évek (1969-1977) 

Rengetegszer elmondott tény, hogy a zenekar 1969-ben alakult leányzenekarként. Az együttes első felállását Csuka Mónika (ének, gitár), Nagy Katalin (billentyű), Hamar Krisztina (basszushitár) és Csuka Mária (dob) alkotta. Szintén sokak számára ismerős tény lehet, hogy egy ideig Szűcs Judith is a zenekar tagja volt, mint orgonista. A Beatrice nem írt saját dalokat, csak feldolgozásokat játszott ebben az időszakban. Feldolgozták többek között Jimmy Hendrix “Fire” című számát, a Shocking Blue “Venus” című dalát és a  “Michael and the Slipper Tree”-t (Misi és a fapapucs) a The Equals-tól. Nem sokkal a megalakulásuk után sikerült állandó klubot találniuk, ez volt a kőbányai Telefongyár.
Nagy Feró neve egy házasság kapcsán került a Beatrice-hez közel. 1971-ben vette feleségül az együttes énekes-gitárosát, Csuka Mónikát, és az év végére énekesként már csatlakozott is az együtteshez.
Folyamatos tagcserék jellemezték a zenekar ezen időszakát. Pár éven belül eltűntek a lányok az együttesből. Nagy Katalin a Tűzkerék, Csuka Mária a Vadmacskák tagja lett. Bencsik Sándor, majd nem sokkal később Gáti Zoltán személyében új gitárossal bővült a csapat. A dobok mögé Temesvári Péter, a billentyűkhöz Nagy Károly, a basszusgitárhoz Temesvári András került.
Nagy Károly távozása után billentyűs nélkül folytatta a zenekar. Saját dalokkal még mindig nem készültek a koncertekre, az elődeikhez hasonlóan feldolgozásokat játszottak ekkor. Feldolgoztak többek között Sweet, Mud és Suzi Quatro számokat. A koncertekben egy közös pont mindig volt, az pedig a magyar rajongók által eddig nem igazán ismert humoros és improvizatív konferálás Nagy Feró által.
1974 nyarára egy több hónapig tartó átalakulás után a Kőbányai Ifjúsági Klubban lépett fel a megújult Beatrice. Cziránku Sándor lett a gitáros, a dobok mögé Barile Pasqualé került. A basszusgitárt, az éneklés mellett, az utolsó bandában maradt alapítótag, Csuka Mónika vette a kezébe. Ekkortól már saját dalokat is játszottak koncertjeiket glam rock stílusban, el is készültek első demófelvételeik, de lemezük nem jelent még meg ekkor.
1977-re a nagyobb népszerűségnek örvendő diszkó műfajra váltottak. Sokak számára ismerősen csengő dal lehet ebből a korból a “Gyere, kislány, gyere“. 1976-tól Csuka Mónika a Mikrolied női vokáltrió tagja lett, akik a Beatrice-vel együtt dolgoztak. Tervben volt egy közös nagylemez is, de ezt nem sikerült megvalósítani. A Beatrice végül feloszlott.

 

(A képek forrása:
1. kép: https://recorder.blog.hu/2018/04/09/negyven_eve_ricse_fotok_a_beatrice_40_unnepi_koncertrol
2. kép: https://csajokamotoron.hu/magazin/kultura/zene/4307-beatrice-a-ni-egyuettes
3. kép: https://mult-kor.hu/20120703_a_beatricemitosz)

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X