Mint sokan tudjátok Babicsek Bernát (1980-2022) tragikus hirtelenséggel elhunyt. Pályatársai, zenésztársai is egyaránt megemlékeztek a tehetségről, aki szintén hatalmas veszteség mindenkinek. Itt most össze is szedtünk róla pár dolgot, amivel szeretnénk megemlékezni.
Bernát halálhírét a Paddy and the Rats zenekar is bejelentette, ahol a művész aktívan tevékenykedett.
Azóta egyébként a csapat újabb posztban közölte a megemlékezését, amivel méltó emléket állítottak társuknak:
Babicsek Bernát: Solymáron nőtt fel. Kilenc éves korától zenélt, majd énekelni tanult. Eszterházy Károly Főiskola ének-zene szakán diplomázott, majd építész technikusi végzettséget szerzett. 2000-től a Gór Nagy Mária Színitanodában tanult színészmesterséget. Több filmben és televíziós sorozatban is szerepelt, mellette játszott a Játékszínben, a Szkéné Színházban, a Ruttkai Éva Színházban, a Karinthy Színházban, a Turay Ida Színházban és a Pinceszínházban is.
Tangóharmonikán játszott, 2006-ban lemeze jelent meg Tangó-harmonika címmel. Bernie Bellamy művésznéven a Paddy and the Rats nevű zenekar oszlopos tagja volt.
Halála:2022. január 1-jén Solymár, Cserje utcai családi házában tűz keletkezett. Halálát valószínűleg füstmérgezés okozta.
Filmes és televíziós szerepei:
- Szeress most! (2003–2005) … Molnár Gábor
- Buhera mátrix (2007) … orvos
- Barátok közt (2010, 2018) … Márk
- Jóban Rosszban (2021–2022) …
dr. Váradi Gábor
Díjai és elismerései:
- Tabányi Mihály-díj (2019)
(Forrás: Wikipedia)