Az Örök Legendák-Deep Purple

Kisebb kihagyás után, de újult erővel érkezik a Az Örök Legendák cikksorozat következő száma. Írásainkban olyan együtteseket szeretnénk bemutatni Nektek, akik a múlt nagy legendái közé tartoztak, de mára már feledésbe merült hírnevük. Ha esetleg lenne ötleted, hogy kiket mutassunk be még, mindenképpen írd meg Nekünk felületeinken (Facebook, és Instagram oldalunkon is keress bátran Minket). Ha esetleg nem olvastad még az előző részeket ebből a sorozatból, mindenképpen nézz rájuk. Nem is szaporítom tovább a szót, érkezzen a következő legenda, a Deep Purple!

A Deep Purple egy brit származású együttes, egészen pontosan Hertfordiak a srácok. A bandát 1968-ban hozták létre, ebben a korban ők a heavy metal és a modern hard rock úttörőinek számítottak. Az idő előrehaladtával azonban sokat változott zenei stílusuk, számaikban a pszichedelikus rock és a progresszív rock vonásait fedezheted fel, ugyanis alakulásukkor ez volt az alap elképzelés. Később, egészen pontosan ’70-ben váltottak egy sokkal keményebb hangzásra, a Deep Purple in Rock című albumukkal. A banda továbbá hivatalosan is a Brit Szentségtelen Triumvirátusát képezi az angol hard rock és heavy metal színterén, a Black Sabbathal és a Led Zeppelinnel társaságban.

Számos felállásban fürödtek a reflektorfényben, ám a legsikeresebb ezek közül a második volt, ennek a felállásnak a tagjait szeretném megemlíteni, róluk ejtenék pár szót. Az énekes szerepét Ian Gillan töltötte be, akinek hangképzési technikája mindenkit lenyűgöz a mai napig. Ian hangja erőteljes, továbbá hangok széles skáláját képes bejárni. Mindenki fejében benne maradnak magas, szinte már sikításszerű dallamai, melyek a kiénekelni lehetetlennek tűnő hangok ellenére is tiszták maradnak. Ez az éneklési stílus hatalmas befolyással bír a mai napig a heavy metal műfajára. A basszeros Roger Glover volt, három barátjával, név szerint Jon Lord (billentyűs), Ian Paice (dobos) és Ritchie Blackmore (gitáros) voltak. Ez a felállás 1969 és 1973 között volt aktív, de újra összeállt később zenélni 1992-től 1993-ig.

Szeretnék továbbá pár szót ejteni a kezdetekről is, ezzel megmutatva Nektek, hogy az együttes honnan emelkedett a magasba. A történet egy telefonhívással indul, melyet Chris Curtis, a Shearchers dobos kezdeményez ’67-ben, és Tony Edwards, londoni üzletember válaszol rá. Curtis megkéri az üzletembert, hogy menedzseljen egy új együttest, melyet ő maga alapítana. A terv különlegességét az adja, hogy nem konkrét tagokból állna össze a banda, hanem a zenészek folyamatosan váltanák egymást, nem lenne egy adott formáció. Edwards-nak tetszik ez az újszerű dolog, és még két másik üzlettársát is bevonja a projektbe. A zenekar a Roundabout nevet viselné, ezzel utalva a folytonos váltakozásra. Curtis ebben az időben Londonban él, lakásában számos zenész megfordul nap mint nap, otthona egyfajta gyülekezőhely a muzsikusok számára.

És mikor azt gondolnád, hogy több meglepetést már tényleg nem rejtegethet ez a finoman szólva őrült elképzelés, az első tag, aki az együtteshez csatlakozik Jon Lord lesz. De miért is olyan meglepő ez? Jon Lord nem egy átlagos, rockegyüttesben sokat használt hangszeren játszik, hanem ő egy orgonista, aki nem mellesleg klasszikus zenei képzettségben részesült.

Curtis mindenképpen szeretne egy gitárost, így hát egyik barátját győzködi arról, hogy térjen vissza Hamburgból egy meghallgatás erejéig, és sikerül is neki, így kerül a tagok közé Ritchie Blackmore szólógitáros. Ezután történik meg az első nézeteltérés az együttesben, amelynek következménye az lesz, hogy Curtis, aki megtervezte az egészet sajnálatos mód leszáll a „körhintáról”. Ez természetesen nem szegi kedvét Jon Lordnak és Blackmore-nak, tovább kutatnak lehetséges bandatagok után.

Rá is akadnak a tökéletes alanyokra, így az együttes kibővül egy basszusgitárossal, Nick Simperrel, egy énekessel Rod Evansel, és Curtis helyére is érkezik egy dobos, Bobby Woodman. Az újonnan szerzett dobos hibát követ el, amikor nem jelenik meg az egyik próbán, így a többiek úgy döntenek, hogy ő is kiszállt a Roundabout-ból. Helyére szinte azonnal találnak egy megfelelő személyt, Evans egyik barátját, Ian Paice-t, akivel régebben együtt zenéltek.

1968 márciusában alakul meg a végleges formáció, amely a Deep Puprle első felállását is képezni fogja. Turnéra indulnak Dániába még ebben az évben, ám itt még a plakátokon az eredeti Roundabout nevet olvashatják a rajongók.

A turnéról visszatérve határozzák el magukat, hogy nevet változtatnak. Felmerül a „Concrete God” névötlet is, ám ennél sokkal ütősebb, erősebb ötlet a Deep Purple, melynek alapjaként Blackmore nagynénjének kedvenc Peter DeRose száma szolgál alapul.

Az együttes híres továbbá az improvizálásról is. Soha nem fordult elő, hogy ugyanazt a számot ugyanúgy játszották volna el. Másik érdekesség, mely megmutatja, hogy a srácok mennyire kreatívak, hogy rendszeresen sokkal hosszabban játsszák el a dalaikat, mint azt alapból gondolnánk. Több alkalommal is előfordult, hogy a három percesnek tervezett dalból egy fél órás produkció lett. Rendszeresen bővítették ki dalaikat hangszeres betétekkel, így tettek például a Mandrake Root-tal, vagy a Wring that Neck-kel is, melynek egy 18 perces feldolgozását prezentálták egyszer a BBC számára ’70-ben.

Említésre méltó továbbá a ’69-es Royal Albert Hall színpadán adott koncertjük is. Képzeld csak el, hogy beharangozzák, hogy egy híres együttes fog a közeledben játszani. Úgy vagy vele, hogy elmész, meghallgatod, ám amikor elkezdenek játszani, akkor nem rockot játszanak, hanem Jon Lord háromtételes concertóját adják elő, a Királyi Filharmonikusok együttműködésével. Ez volt az első olyan alkalom, amikor rockegyüttes szimfonikus nagy zenekarral lépett színpadra.

Több botrány is fűződik az együttes nevéhez, ezek közül csak egy párat, a személyes kedvenceimet szeretném kiemelni. A helyszín a California Jam fesztivál, az év, amit írnak 1974. Blackmore kijelenti, hogy csak sötétben, műfény világításában hajlandó színpadra lépni. A kérést elutasítják, ám a gitáros mégis felmegy a színpadra, bár kissé idegesen. Egy operatőr túlságosan közel merészkedik hozzá, így hát a zenész megtámadja a gitárjával. Ezek után felgyújtja a gitárt, majd a közönség közé hajítja. Az incidens alkalmával nem csak a kamera ment tönkre, de a pórul járt operatőr is megsebesült.

Másik történet, amikor Blackmore összeverekedett Rod Stewart-al, a Faces énekesével egy szállodában, majd mikor valaki megpróbálta szétválasztani őket, az addig ellenséges felek nagy egyetértésben a békítő ellen fordultak. Az incidens több mint 25 ezer dollárjába került a Warner Bros. Recordsnak.

A Deep Purple legenda, hiszen ők voltak a legnagyobb befolyással a hard rock, majd a későbbiekben kialakuló heavy metal műfajára a Black Sabbath és a Led Zeppelin mellett. A VH1 a 22. Legnagyobb Hard Rock Előadó címet adta az együttesnek, továbbá legismertebb daluknak, a Smoke on the Water-nek klasszikus gitár riffjét a világ legjobbjának is megválasztották. A Deep Purple olyan együttesekre gyakorolt hatást, mint az Iron Maiden, vagy a Metallica.

Hogyha megtetszett az együttes, mindenképpen keresd őket a YouTube felületén.

Idekattintva pedig minket tudsz elérni: Facebookon és Instagramon egyaránt!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.