Az Evergrey és az Amorphis világát idézi meg az új dal

From The Sky: Antarktika – Az Evergrey és az Amorphis világát idézi meg az új dal

Második lemezének címadó dalához készített videóklipet a From The Sky. A budapesti szimfonikus, extrém metal zenekar 2023 tavaszán jelenteti meg szóban forgó új albumát a H-Musicnál.

Jövő tavasszal Antarktika címmel jelenik meg a From The Sky második albuma, a 2021 szeptemberében kiadott REX folytatása. A srácok nem fukarkodtak a videókkal: az új anyagról elsőként az akusztikus hangulatú Luna, majd két hónappal később a Lethe jelent meg, utóbbi rögtön két változatban. Májusban az Invictus képében egy durvább tételt ismerhettünk meg, majd a nyáron a Lethe szimfonikus változata is kapott képanyagot. Októberben a Vulcanus tért vissza az első lemezről live mood videó formájában, hogy ezzel is kedvet csináljon a zenekar azoknak, akiknek még eddig nem volt szerencséjük őket élőben látni.

Év végére pedig befutott a címadó dal, az Antarktika, amelyről Tari Szabolcs, a zenekar frontembere így nyilatkozott:
„Az Antarktikánál úgy érezhetjük, hogy lelkileg leértünk a tenger fenekére, és onnan elrugaszkodva újra a felszín felé haladunk. Olyan érzésekről szól, melyek alapján mintha sikerült volna megemészteni a múltat, és most már jöhet egy új, virágzó jövő, ahol a boldogság vár. De, ahogy a ‘REX’, úgy az ‘Antarktika’ dalai is a depresszió különböző kilengéseit mutatja be, a címadó pedig elhiteti, hogy a kiút, a cél látótávolságon belül van, ám a lemez többi dalából kiderül, hogy az érzések rabsága talán mégiscsak tartósabb, és hogy vannak sebek, amelyek nem mindig gyógyulnak be. Azért lett ez a címadó dal, mert a remény, amelyet sugároz, áthatja az egész lemezt, és talán mégis lesz valahogy kiút…

Zeneileg szerettem volna a ‘Finisterra’ és a ‘Lethe’ hangulatát követni, így azt választottam, hogy az Evergrey és az Amorphis világát egyszerre idézem meg, mindezt persze From The Sky-köntösbe öltöztetve. A korábban megszokott dalszerzési és felvételi metódusom nem változott, azonban az előző albummal ellentétben nem én játszom a gitárszólókat, hanem két gitárosunk, Kiss László ’TAZ’ és Kertész Márton (Rivers Ablaze, Special Providence). A zongora főtémájában elrejtett népies dallam pedig egy köszönetnyilvánítás a teljes Dalriada crew-nak, amiért hittek bennünk, és támogattak bennünket! Akik láttak már bennünket élőben, azoknak nem titok, hogy rajtam kívül a basszusgitáros, Gilián Péter (DVVAD, Dreamgrave), és a dobos, Halász Illés is vokálozik. Ezt mindenképpen szerettük volna megjeleníteni, és egyúttal előrevetíteni, hogy az Antarktikával lezárul a From The Sky első fejezete. A továbbiakban nem szólóprojektként, hanem teljes értékű zenekarként funkcionálunk.”

From The Sky – Antarktika (Official Music Video):

Az album megjelenéséről az alábbi gondolatokat osztotta meg Szabi:
„A korábban belengetett őszi megjelenéstől már igencsak távol vagyunk. Sajnos több tényező is közrejátszott abban, hogy 2022-ben mégsem tudjuk kiadni a lemezt, de ezeken már kár is agonizálni. Cserébe jó hírekkel fogunk visszatérni hozzátok kora tavasszal, ugyanis márciusban a terveink szerint már biztosan kint lesz az album, amelyet egy több állomásos koncertkörút során szeretnénk bemutatni országszerte. Mindezek mellett az akusztikus műsorunk is újra terítékre kerül, ám minderről bővebben majd tavasszal beszélünk. Annyi biztos, hogy 2023-ban az élő fellépéseké lesz a főszerep.”

Dallista:
01. Deus Incarnatus
02. Antarktika
03. Nocturno
04. Lethe
05. Salus
06. Anima
07. Gemini
08. Luna
09. Aureus
10. Invictus (We Are From The Sky)
11. Caeli

Bonus tracks:
12. In Paradisum
13. Lethe (Symphonic Edition)

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X