Az Aurora olajra lép… – Augusztus 4-én koncert a Barba Negrában!

Az Auróra, győri veterán punk banda az utóbbi időben több mindent kipróbált – például nagy horgászok lettek, de megtanulták, hogy hogyan kell jó pizzát csinálni -, de mindeközben robogott az Olajra léptek! nevet viselő nyári koncertsorozatuk is aminek keretein belül látogatnak augusztus 4.-én a budapesti Barba Negra-ba – vendég lesz majd a CounterClockwikse zenekar, őket is érdemes megnézni. Minden fontos infót megtaláltok a Facebook-eseményben leírva, amit ide kattintva elértek.

Vigi meghívója így szólt:
Olajra lépünk, pontosabban Budapestre utazunk, hogy a Barba Negraban találkozzunk Veletek. Egy tisztességesen gazdag programmal, valamint egy meglepetéssel készülünk Nektek.” – ez annyit jelent, hogy a bulin egy régi alapító tag, Pozsgay Jánost, Galacsot néhány szám erejéig láthatjuk majd a színpadon.

A koncerten ünnepelni is tudunk a zenekarral, hiszen az idén 10 éves, újrafelvett album, az Esszencia 1983-2012 dupla válogatásalbum Aranylemez lett. Ezt az alábbi posztban jelentették be:

Egy kicsit nem figyeltünk oda, aztán közben arany lett az Esszencia. A Barbában augusztus 4-én nagy tisztelettel…

Közzétette: Aurora Zenekar – 2022. július 12., kedd

 További örömhír, hogy a zenekar folyamatosan tölti fel a korábbi albumaikat is. Az alábbiakat már meg is találjátok egyes digitális platformokon:

Nincs karácsony: songwhip.com/aurora3/nincs-karacsony

Illegális bál: songwhip.com/aurora/illegalis-bal

Balkán Expressz: songwhip.com/aurora/balkan-expressz

Meddig tart?: songwhip.com/aurora/meddig-tart

A zenekart itt tudjátok követni:
Facebook: Aurora Zenekar
Instagram: @auroramusic
YouTube: Aurora zenekar

A mi elérhetőségeink pedig:

Facebook: Haverock Közösség
Instagram: @haverockkozosseg

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X