Árulással jött a zalaegerszegi Lovecrose zenekar

Novemberben érkezik a Lovecrose zenekar második stúdió albuma, amely az előző
anyaghoz hasonlóan a Hammer Records (Edge records) gondozásában lát majd napvilágot. Az idei év eseményei ugyan kissé lelassították a munkát, a Minden Lángol elnevezésű album mégis még ebben a 2020-as évben megjelenik, a Hammerworld magazin novemberi mellékleteként. A 11 dalból álló lemezről a számok zöme single formájában már napvilágot látott. Az utolsó lemezelőzetes dalt, ami Árulás névre hallgat pedig egy klippel dobta ki most a zenekar.

A dal maga jól összefoglalja a Lovecrose-os modern metal/metalcore hangzást, az egyik
legösszetettebb darabja az érkező Minden lángol lemeznek, emellett különlegesség még hogy a
Tales of Evening énekesnője Dudás Ivett is részt vett a csapatnak ebben a projektjében mint
vendégénekes. A videót Németh Péter (Portrait Shot) készítette.
A dal, valamint az érkező teljes lemez hangzásáért Simon István „Simi” felelt a No Silence Sound
Studióból. A mix és a master itt készült el Gyulán, a felvételeket a zenekar gitáros/dalszerzője Csiszár Ádám vezette le Zalaegerszegen. Az album és egyben a csapat új grafikai elemeit, logóit Devecz Ádám készítette el.

„Stílusban egy sokkal kiforrottabb irányba indultunk el ezzel az új anyaggal, a hangzás és a témák is koherensebbek mint anno az Alvilág és Égnél volt, sok kritikát megfogadtunk. Az a Lovecrose-os hangzás ami jellemez minket, és ahonnan elindultunk szerettük volna hogy megmaradjon. Stílusban a modern metal és a metalcore továbbra is a fő irányvonal, ugyanakkor színesítettük kicsit egy-két dalunkat, deathcore, hardcore elemek is felfedezhetőek, sokféle

elektronikus betéttel. A zenei irány amit követünk és követni szeretnénk talán éppen ebben a dalban, az Árulásban koncentrálódik leginkább. Úgy éreztük erős szám lett, éppen ezért szerettünk volna hozzá egy klipet, és még a lemez megjelenés előtti utolsó időszakban ki is jönni ezzel a dallal.

Köszönjük továbbá a Tales of Evening nagyszerű énekesnőjének, Dudás Ivettnek hogy részt vett a projektünkben, rengeteget hozzátett a dalhoz.”

„Hosszú út vezetett idáig, egy új felállásban indultunk el az előző lemez megjelenése után nem
sokkal, de úgy érezzük ez a Lovecrose egységes, jól tudunk együtt dolgozni és továbbra is nagyon sokat tanulunk egymástól. Nagyon lelkesek vagyunk az új lemez miatt, szeretnénk ha minél több emberhez eljutna, a jövő év eleje biztosan ennek az anyagnak a népszerűsítésével, koncertekkel fog telni. Lassan az új anyag próbáinak végéhez érünk, reméljük a helyzet úgy hozza hogy be is tudjuk majd mutatni minél több helyen.” – Csiszár Ádám gitáros/dalszerző.

Lovecrose csapata:
Volner Márk – ének
Csiszár Ádám – gitár/ének
Szekeres Attila – gitár
Gerencsér Ádám – basszusgitár
Horváth Bence – dobok

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X