Archaic – megjelent a The Endgame Protocol!

Megjelent az Archaic zenekar legújabb albuma, The Endgame Protocol címmel – öt év telt el az előző lemez óta, ami így is kellemesebb várakozási idő volt, mint az első két lemez közti 11 év, ám a harmadik lemez is több éven keresztül készült kemény és kitartó munkával. A The Endgame Protocol születése közben vette át a divideD élén aktív Jósa Tamástól a mikrofont a 2018-ban csatlakozott Erdélyi Péter (Salvus) gitáros, és természetesen a járványhelyzet is erősen beleszólt a lemez alakulásába. De minden várakozás megérte, hiszen a korongon 11 modern, mégis nyers thrash dal található. Több helyen is eléritek, többek között a márciusi HammerWorld magazin mellékleteként – ahol egyébként a hónap albuma is lett. Mindemellett a zenekar webshopján is meg tudjátok rendelni, illetve minden streaming felületen megtaláljátok.

Webshop rendelés: https://archaic.hmusic.hu
Streaming felületek: songwhip.com/archaic/the-endgame-protocol

Aki pedig szeretné élőben is meghallgatni, annak erre március 11.-én, pénteken lesz lehetősége a budapesti Vokál Rock Bistroban. Minden fontos információt megtaláltok az alábbi Facebook-eseményben: https://www.facebook.com/events/352240266628600/

“Egy megpróbáltatásokkal és tagcserékkel terhelt nehéz időszak után most új felállásban, de fáradhatatlan erővel hoztunk nektek 10 vadonatúj számot, hogy letépje a fejetek. Ismét egy nemzetközi szintű produkcióval akartunk megjelenni, mind hangzásban, mint produkciós szinten, ami méltó folytatása az eddigi munkásságunknak, de egy újabb mérföldő is egyben. A játék neve továbbra is thrash metal, a klasszikus védjegyekkel, de 2022-es hangzással és energiával, valamint az eddigieknél sokkal dalcentrikusabb, fogósabb köntösben.” – mondta a zenekar énekes-gitárosa, Erdélyi Péter.

A lemez debütálásával egy időben megjelent egy klip is a Withstanding c. számhoz, amit alább meg tudtok nézni.

“Talán a leghagyományosabb megközelítésű dal a lemezen, fő témájában némileg kikacsintás az előző albumra is… Az ökölrázós refrén szerintem nagy koncertfavorit lesz.” – mondta Peti a klipes dalról. “A háború tökéletes eszköze egy népirtó fegyver, vírus, vagy atomhasítás. Ha feltűnik, semmi sem marad az útjában, csapdába csalni is lehetetlen. Tudod, hogy ha már támadásba lendült, ha ennyire egymásnak feszült a világ, hogy egyetlen tollvonással egész városokat és népeket tűntessenek el, akkor a játszma már a tetőfokára hágott.” – tette hozzá Jósa Tomi szövegíró.

A zenekart itt éritek el:
Facebook: Archaic
Instagram: @archaicmetal
Weboldal: Archaic
YouTube: Archaic Metal

Kövessetek minket itt friss hírekért:
Facebook: Haverock Közösség
Instagram: @haverockkozosseg

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X