Alternatív útvonal: megjelent a Pair o’ Dice zenekar legújabb klipje!

2021. július 25.-én jelent meg a Pair o’ Dice zenekar legújabb videoklipje Alternatív útvonal címmel. Alább meg tudjátok nézni.

“Már az előző klipmegjelenésünk (Éjjeli járat) alkalmával is sejteni lehetett, hogy a zenekarban stílusbeli változások történtek. Úgy érezzük, hogy e tekintetben mostanra éri el végleges formáját a zenekar, hiszen mindannyiunk ízlése ezen irányba formálódott az évek alatt és így változott a zenekar játéka is. Lassan aktuális lesz a kérdés: “Ti ilyen hörgős metált játszotok?
Az egész lemezzel, aminek ez a dal is előfutára, szeretnénk a mai emberek életét leginkább befolyásoló témákkal foglalkozni, véleményünket kifejteni.
Most megjelenő dalunk már a címével elárulja, hogy mi vele a célunk. Egy alternatív útvonal lehetőségét felvázolni, hogy az életben semmi sem olyan fontos, mint hogy igazán megéljük anélkül, hogy olyan dolgoknak szentelnénk, amit legbelül nem érzünk magunkénak, hiszen mikor erre az útra tereltek bennünket, még választásunk sem volt.” – mesélte a zenekar.
Ha a srácokról szeretnétek bővebben információkat kapni, itt tudjátok őket elérni:
Facebook – www.facebook.com/pairodiceofficial
Instagram – www.instagram.com/pairodiceofficial
Minket pedig itt tudtok követni:
FacebookHaverock Közösség
Instagram@haverockkozosseg

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X