30 éves a Nevermind album, ami az utóbbi időben nagy port kavart!!!

Nevermind a Nirvana második nagylemeze, ami 1991. szeptember 24-én jelent meg. Egyik legsikeresebb albumuk lett, ami körül az utóbbi időben nagy port kavart az album borítóján szereplő Spencer Elden.

Gyermekpornográfia miatt nyújtott be keresetet, mivel az album borítója egy róla készült gyerekkori pucér képpel jelent meg. Természetesen mi is értetlenül álltunk az eset előtt, hiszen szerintem nem vagyok ezzel egyedül, nagy megtiszteltetés lenne számomra, hogy egy ilyen albumon szerepelhetek.  Érdekes módon az elmúlt időben a srác többször is újra alkotta ezt a fotót, vagy akár szerepelt is vele, amit közzé is tett az interneten. Ebből azt lehetett levonni hogy tetszik neki, sőt büszke arra hogy ilyen albumon szerepelhet. Ennek ellenére egy ilyen fordulattal állt elő, ami előtt sokan értetlenül állunk. Sztorija legyen ennyi a srácnak, és nem is ezzel folytatnánk, hiszen a beszámolónk lényege az album, ami az egyik legsikeresebb lett a Nirvana történetében!

A Nevermind világszerte összesen 30 millió példányban kelt el, 2003-ban a Rolling Stone magazin minden idők 500 legjobb albumának listáján a 17. helyre sorolták.  A kritikusok pedig gyakran minden idők egyik legjobb albumaként emlegetik.

Album dalai:

1. Smells Like Teen Spirit 5:01
2. In Bloom   4:14
3. Come as you are   3:38
4. Breed   3:03
5. Lithium  4:17
6. Polly   2:56
7. Territorial pissings  2:22
8. Drain you  3:43
9. Lounge act  2:36
10. Stay away   3:32
11. On a plain   3:16
12. Something in the way 

Hallgass bele az albumba:

Ha pedig van kedved nézd meg te is a legújabbnak számító Nirvana filmet, ami Kurt Cobain életét mutatja be: Kurt Cobain: Montage of Heck!

A filmet Brett Morgen rendezte, és a 2015-ös Sundance Filmfesztiválon mutatták be. Korlátozott színházi megjelenést kapott világszerte, és az Egyesült Államok televíziójában az HBO-n mutatták be 2015. május 4-én.

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X