Szavaztatok! Itt a TOP10!

Hello Világ!

 

Nagyon sok minden kavargott most körülöttünk így elmaradt a szavazás! Most végre itt van újra. Ez az általatok  felállított lista. Köszönjük mindenkinek aki játszott!
Ezen a szavazáson 18-an szavaztatok. Nagyon jó kis 10-es sorrendet hoztatok nekünk:

ildare_665787_altpic_1

10. End of Paradise

Székesfehérvári csapat! Folyamatosan tolják, koncerteznek. Egyre több helyen lépnek fel, és egyre többen érdeklődnek utánuk. Népszerűségük felfele ível, nálatok mégis a 10. helyet kapta.

9. Kárpátia

Ez az, amin kicsit meglepődtünk! Azt hittük a Kárpátia zenekar nagyobb népszerűséget élvez nálatok. 🙂 Nah nem baj, a kilencedik helyet kapták. Csapat koncertezik mindenfele, határon innen, és túl. Nagyon nagy közönségnek örvend a zenekar. Aki nem tudná, Magyarságunkról, a történelmünkről szóló igazi Magyar Rock zenét játszanak.

8. Prosectura

Nem éppen egy mai csapatról beszélünk. Zenéik elég sajátosak, amit sokan kedvelnek. 2015-ben jelent meg lemezük Földi nyalandók címmel. A zenekar mindenképp Punk zenének mondható dalokat tol. Érdemes elmenni legalább egy koncertjükre, vagy meghallgatni a dalaikat. Most sajnos csak a 8. helyet érték el nálatok.

7. Piramis

Szintén egy nem mai zenekar. Fantasztikus zenékkel léptek mindig színpadra amit a közönség mindig is imádott. Volt egy cikkünk nem olyan rég, ahol Révész, és Závodi a Piramis évekről nyilatkozott. Aztán elmondták lesz Piramis évek néven futó turné  is április 29.-én indul Budapesten. Ezután olvastuk mi is a hírt, hogy annyian vettek jegyet, olyan hamar elfogyott, hogy lesz még egy buli, hogy senki ne maradjon le róla.

6. Dinamit

Örök nagy kedvencünk. Két albumot készítettek (a másodikat már kétgitáros felállásban Lugosi Lászlóval a Beatricéből), továbbá a népszerű Tinédzser-dalkislemezt és egy másik kislemezt.
1981 végén a Dinamit feloszlott. A Pulzus című televízióműsor első, 1982-es adásában jelentették be a feloszlást, hivatkozva arra, hogy a szaksajtó tönkretette a zenekart. 28 év hallgatás után 2009-ben bejelentették az együttes újjáalakulását, új énekessel és basszusgitárossal. Visszatérő koncertjüketSzombathelyen tartották. 2010-ben új stúdióalbummal jelentkeztek, amely a Rockinform magazin mellékleteként jelent meg. 2011 elején Jankai Béla lett az új billentyűs. 2014-ben Rudán Joe csatlakozásával két énekese lett a Dinamitnak. Ez a felállás azonban csak november elejéig tartott ki, ekkor bejelentették Kálmán György és Jankai Béla távozását. Utóbbi helyére Laki Zoltán érkezett.

Nálatok a csapat a 6. helyet érte el.

5. Ismerős Arcok

Zenekar épp a lemezbemutató turnéját tartja. A turné 2015-ben startolt, és számos helyszínt bejárt már. A csapatnál most a koncerteké a főszerep, hiszen szeretnék mindenkihez eljuttatni az új album dalait.

4. Karthago

A Karthago is most főként a koncerteknek nyújt szerepet. Fantasztikusra sikerült a tavalyi évük, így már szervezik a 2016-os koncerteket! Kövessétek az oldalukat, hátha valahol eltudjátok csípni a csapatot. 🙂

3. Leander Kills

A zenekar nem olyan rég alakult, mégis nagyon sok rajongót sikerült elérniük. Folyamatosan jelentetik meg az új dalokat. Legutóbb a negyedik daluk, a ketten egyedül jelent meg. Előtte a zenekar is bemutatkozott a közönségnek teljes nagyságában. Már vannak koncert helyszínek, és dátumok szóval kövessétek a csapatot, és figyeljétek mikor jön az ötödik dal. 😀

2. Pokolgép

Második helyet ki más kapta volna, ha nem a Pokolgép? 😀 Ugye? nagyon sokan szeretjük, és ez így van jól, hiszen ők is a kezdetek kezdetén kezdték el tolni ezt a műfajt, kisebb nagyobb sikerekkel. Talán mondhatjuk, hogy mindenki kedvencei, és meg is érdemlik a második helyet.

1. Road

Első helyet a Road zenekar zsebelte be. Nem csoda, hiszen óriási erővel sikerült meghódítaniuk az embereket. Fantasztikus dalokat játszanak, amit az emberek kedvelnek, így reméljük sokáig kerülnek még fel az első helyre. Tavaly jelent meg a M.A.T.T. lemezük, ez elég sikeres lett ahogy a többi is. Nagyon király kis dalok kerültek a lemezre, érdemes megvenni, és hallgatni. Múlt héten jelent meg a Húzom a kardot daluk, szöveges videó formában.

Gratulálunk az első helyezettnek. 

Itt pedig már szavazhattok is a következő hétre: 

http://www.haverockkozosseg.hu/szavazas/

Untitled-1

Támogassátok oldalunkat:

támogatás

Csatlakozzatok a Haverock közösség facebook csoportjához:

https://www.facebook.com/groups/970955819651550/

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.