Red Rockets interjú az új klipről. “Suhanunk mint a rakéták, a vörösen izzó éjjelen át”

Hello Világ!

Red Rockets rajongók figyelem! 2015.12.24. -én délután jelent meg “karácsonyi ajándékként” a zenekar újabb klipje! A képi anyag a Régi napok című dalhoz készült. Fantasztikus lett! Nekünk nagyon tetszik. És nektek?

Ezután a klip megjelenés után kerestük meg a zenekart egy kis interjúra! Ők örömmel mondtak igent. Ezt az interjút már olvashatjátok is itt:

December 24.-én jelent meg új klipetek a Régi napok dalotokhoz! Hogyan készült? Milyen volt a felvétel?

A felvételeknek egy délelőtt leforgása alatt el kellett készülniük, így pontos előkészületeket igényeltek. Összeültünk a srácokkal a próbateremben, és mindenki elkezdte feleleveníteni a régi sulis emlékeit, miket műveltünk az órán, hogy öltözködtünk, persze sok igazán vicces és gáz sztori is előkerült. Kigondoltuk, hogy lehetne ezt összegyúrni a jelenlegi életünkkel, és írtunk egy úgynevezett „Story könyvet” ahol másodpercről, másodpercre leírtuk, adott időben melyik jelenetsort fogja mutatni a kamera. A felvételek rögzítése viszonylag gyorsan ment, de még így is majdnem kicsúsztunk az időnkből.
A klip érdekessége, hogy bár a zenekar 5 tagú, 6 -an szerepelünk benne. Ennek az a sztorija, hogy bár Kurinnyó, és a Red Rockets útjai a nyár folyamán elváltak, mindenképp azt szerettük volna, hogy ő is szerepeljen a videóban, hiszen a felvételek még vele kerültek rögzítésre, és a barátság is megmaradt. Ezért találtuk ki azt a Storyt, hogy ő lesz a tanár úr, akit megváltoztatunk a zenénkkel. A dolog pikantériája, hogy ő a való életben is tanár. 😀
Azt még fontosnak tartom elmondani, hogy a felvételek elkészítése, és vágása mind Kurinnyó munkáját dicsérik, köszönjük neki ezúton is!

12491972_954343251279825_5726247660563183152_o

Általában egy ilyen klip forgatása alatt megy a viccelődés, a hülyeség! Nálatok ez hogy zajlott?

Idő szűkében kellően fegyelmezetten állt hozzá mindenki, de persze nagyon sok vicces dolog történt. Sokat nevettünk egymáson, és magunkon is. Sokat tanultunk, kiderült mennyire gyorsan elszakad egy összegyűrt papírlap, ha gyorsan próbálod kihajtogatni, vagy, hogy milyen sok idő telik, el mire megcsörrenik a telefon, ha felhívod. 😀

Hol játszódnak a jelentetek a klipben?

A felvételek, Szombathelyen, a Váci Mihály Általános Iskolában, és annak udvarán készültek. Szerencsére ez iskola nemrég leselejtezte az elhasználódott padjait, székeit. Ezek ki voltak rakva az udvarra, így egyből tudtuk, hogy a kinti jeleneteket a szék, és asztal kupac előtt kell leforgatni. 🙂

12474074_954342437946573_848761367684669949_o

A történet amit felidéztetek visszarepít kicsit az iskolás évekbe! Ezek azért meg is történtek veletek, a dal írás, és hasonlók, vagy csak a klip kedvéért hoztátok elő?

Persze, mind égetni való kölykök voltunk, így egyáltalán nem meglepő, hogy a klip story-ja szerint is büntetésből vagyunk délután 3-kor még a suliban, miközben próbálnak belénk verni egy kis komolyzenei műveltséget. 🙂 De viccet félre téve, mind hallgattunk órán zenét kibontott hajjal, hogy a tanár ne lássa (már akinek volt haja). 😀 Szöveget is írtunk órán, persze akkor még nem ismertük egymást. Szoktunk is ezzel viccelődni, hogy egymástól függetlenül, mind megéltük ezeket a dolgokat.

Miért ehhez a dalhoz készítettetek klipet?

Ez a dal volt a zenekar életében a második saját szerzemény. Majd 3 évvel ezelőtt íródott, de a szöveg már rég Fafa füzetében lapult. (Ki tudja, talán először egy próbaterem falára írta fel, mert nem volt nála papír. Ilyen is megesett már.) 🙂
A fent leírtak alapján, talán mindenkinek fontos ez a dal, néha mind érezzük azt, hogy újra lennénk gondtalan 16 évesek, talán ezért tetszik a közönségnek is már az első perctől kezdve.

12496092_954342731279877_4083114299315422385_o

Szerintünk nagyon jó klipet sikerült összehoznotok! Mennyire érdeklődnek a megjelenés óta? Milyen visszajelzéseket kaptatok?

Köszönjük a dicsérő szavakat. Nagyon pozitív visszajelzések érkeztek eddig, mindenkinek tetszik. Ez volt a cél. Nem akartunk egy klasszikus „keménykedős” klipet összehozni, azt akartuk, hogy legyen története, és inkább vicces legyen.

Mit üzentek az olvasóknak?

Azt hogy kövessetek minket figyelemmel, mert 2016-ra sok célt tűztünk ki, mindet meg fogjuk valósítani, ott leszünk mindenhol, és „Suhanunk mint a rakéták, a vörösen izzó éjjelen át”

12471650_954342947946522_5308785804101620895_o
(Fotó: Polgár József)

Nagyon köszönjük a válaszokat! Ha tetszik a zenekar, és még nem tettétek dobjatok nekik egy Like-ot ITT, és kövessétek munkásságukat. Elhihetitek, hogy érdemes! 🙂

Untitled-1

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X