NOVA PROSPECT – Új album, dal -és klippremier: Az Egyetlen

Jövő kilátással címmel a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként jelenik meg a kecskeméti Nova Prospect harmadik albuma, és a 10 új nótát tartalmazó lemez első előzeteseként máris itt a klippel kísért Az Egyetlen dal.
A klipet a New Friend Request énekese, Kerecsen László által vezetett Syndrome Production készítette.

A Nova Prospect 10 új dalt tartalmazó 3. nagylemeze, a Jövő kilátással a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként fog megjelenni, de a lemez digipack változata és egy vadiúj póló már előrendelhető a mai naptól.

Előrendelés:
goo.gl/xfqmwN 

Kiss József (gitáros, zeneszerző):
“Ez egy – főleg a hangszerelését tekintve – komorabb hangvételű dal, mélyrehangolt gitárokkal és drámai refrénnel. Az elsők között készült el ez a nóta, ahogy írtuk az új nagylemez anyagát, és rögtön éreztük, hogy ezzel a dallal kell majd felvezetnünk a lemezt.”

Schautek Bálint (szövegíró):
“Ez a dal az egyik hősömről szól, aki az Anyám. A dalszöveg megírásának napjaiban éppen beteg volt, és először életemben nagyon megijedtem, hogy el kell búcsúznunk.”

Besnyő Gabriella (énekesnő):
“Az én hősöm mindig is az Apukám volt, de a tavalyi stroke-ja után már vitathatatlanul a legnagyobb is. Nem lehetek elég hálás a végtelen türelméért és támogatásáért.”

Október 19-én kezdődött a Nova Prospect, a Burnout és a Phonenix Rt. közös turnéja. Az Indigo Tour elnevezésű 7 állomásos koncertkörút párhuzamosan zajlik a New Friend Request-es srácokkal közös miniturnéval.

2018. november 10. – Kaposvár, Angus Music Club w/Burnout, Phoenix Rt.
2018. november 16. – Miskolc, Corner Stage w/ Burnout, Phoenix Rt.
2018. november 17. – Győr, Kate’s Music Pub (To the Rock) w/ Burnout, Phoenix Rt.
2018. november 23. – Szombathely, Végállomás w/ Burnout, Phoenix Rt.
2018. december 1. – Budapest, Dürer Kert – Lemezbemutató
2018. december 7. – Kecskemét, Kilele Music Café w/ Ordog, New Friend Request
2018. december 15. – Szeged, Városi Rock Club w/ Burnout, Phoenix Rt.
2018. december 21. – Békéscsaba, Narancs Rock Café w/ New Friend Request
2018. december 22. – RockKarácsony, Csallóközcsütörtök

Nova Prospect Facebook:
www.facebook.com/NovaProspectHungary 

____________________________________________________________

Játsz és nyerj:

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X