Nem idegen – koncertklippel jelentkezik a Phoenix Rt.

December 7-én megjelent új lemezéről,  immár a harmadik dalához készített videóklipet a csallóközi hármasfogat. A rövid időn belül nagy nézettséget elérő „Szívemen a jel“ és a lemez címadó dala, a „Mi kell több!?” után most egy zúzósabb, lázadó tételhez forgattak a srácok.

Szerettünk volna egy jó kis koncertklippet készíteni és erre tökéletes alkalom nyílt a december 22-i lemezbemutató koncertünkön. Kihasználva a hazai pálya előnyét több látványelemmel is megspékeltük a bulit, voltak CO ágyúk, ledfalak, konfetti, igazi nagykoncert volt. Közel két órát játszottunk és valójában ennek az összefoglalója ez a kisfilm. Egyébként úgy ahogy az előző klipjenknél, most is Bíró Mátéval  dolgoztunk együtt“ – árulta el a zenekar énekes-basszusgitárosa, Puss Tamás.

Február 15-én Szolnokon indul a banda 11 állomásos lemezbemutató turnéja, mely során fellépnek Kecskeméten, Pécsett, Révkomáromban, Esztergomban, Dunaszerdahelyen, Rozsnyón, Zselízen,  Székesfehérváron, Kaposváron és Szombathelyen.

Ezerrel készülünk a tavaszi turnéra, ahol egyébként  az új lemez dalai kapnak majd főszerepet. Több állomáson dupla lemezbemutatóval várjuk a rajongókat, hiszen turnépartnereink a New Friend Request és az Alcohol lesznek, akiknek szintén tavaly év végén jelent meg új lemeze.

MI KELL TÖBB LEMEZBEMUTATÓ TURNÉ :
Február 15. – Szolnok – Váróterem /Burnout, New Friend Request/
Március 8. – Kecskemét – Kilele /NEW FRIEND REQUES/
Március 15. – Pécs – Tititá /Alcohol, Shock/
Máricus 16. – Komárom – RÉV /Alcohol, Colerosa/
Március 22. – Esztergom – Sportalsó /New Friend Request/
Március 30. – Dunaszerdahely – Soul Hunter MC /New Friend Request, HeloZep/
Április 12. – Rozsnyó- Rakwa Club /Southern Comfort/
Április 13. – Zseliz – Club 186 /Nautilus, Red Rockets/
Április 20. – Székesfehérvár –Petőfi  / Burnout/
Április 26. – Szombathely – Végállomás Klub /Red Rockets /
Április 27. – Kaposvár – Angus /New Friend Request

Phoenix Rt. Facebook:
www.facebook.com/phoenixrt/

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X