Megjelent első albumukkal robbant be a Self Desolation!

Fotó forrás: Facebook – Self Desolation

Itt a járvány, mindenki erről beszél. Mi viszont hoztunk nektek most más témát is amivel leköthetitek magatokat.

Főként a Black/Death/Extreme Metal műfaj kedvelőihez szólunk, persze ha belekóstolnál valami újba, a lehetőség adott neked is!

 

 

A zenekar 2013 -ban alakult azóta folyamatos koncertekkel szórakoztatták a közönséget. Természetesen dalaik nem voltak rejtve a közönség elől, mégis album formában most jelentek meg először! Csapatnak egyébként volt egy “fekete” időszaka ha lehet így említeni a gyászt, hiszen régi dobosuk Tamás Sándor 2013-2016 (1977-2016 †) elhunyt.

Fotó forrás: Facebook – Self Desolation

Ez akkor a csapatot megrendítette, ahogy minket is, viszont most új erővel indultak a neki a nagy útnak és jöttek a lemezükkel. Hallgassátok, élvezzétek. Nekem már pár “nóta” elsőre be is ugrott, hiszen koncertjeiken volt szerencsém hallani őket.  A dalokat egyébként Timár András rögzítette. Az album neve pedig a Desolation címet viseli. Jelenleg online elérhető, nem tudunk későbbi hanghordozó megjelenéséről! Reméljük nektek is tetszeni fog, hallgassatok bele nálunk:

Fotó forrás: Facebook – Self Desolation

Felhívás!!!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X