LEECHER: dal- és klippremier a jövőre érkező Deviant albumról!

A szimfonikus-cselló metalos LEECHER bemutatta első videoklipjét a februárban megjelenő, Deviant című második lemezéhez amit – már mondhatjuk, hogy szokás szerint – Gerócs Balázs készített. A “How Close is Too Far” című dal refrénjét egyedülálló módon Nagy Ádám szerezte, ellentétben a többi énektémával, ami Horváth Anett énekesnő munkája.

A forgatásról így mesélt a zenekar:
A videót egy nagyon hideg padláson vettük fel, csoda, hogy senki sem fázott meg, a gyertyák meggyújtása pedig elég sokáig tartott. Érdekesség, hogy a lemezborítót is sikerült néhány vágás erejéig életre kelteni, ami igazán érdekes élmény volt, és számunkra a szimbolikája is fontos. A dal azt a témát feszegeti, hogy meddig megyünk el azért, amit akarunk, és nem későn jövünk-e rá, hogy valójában nem is igazán akartuk. Tét nélkül álmodozni könnyű, de amikor valóban megtörténik, örülünk?

A Nail Records gondozásában érkező Deviant korong a keverésért és a maszterelésért is felelős Vári Gábor stúdiójában (Miracle Sound Studios) készült, a lemezborító pedig Mihályfi-Tóth Alex (Redart Illustrations) munkája. Korábban a “Get Over It” című dalhoz készült szöveges videóval vezették fel az albumot, ekkor így meséltek róla:

“Nagyon várjuk a megjelenést, igazán büszkék vagyunk az anyagra, amin kiváló munkát végzett Vári Gábor producer/hangmérnök. Úgy érezzük, mindent kihoztunk belőle, amit lehet, ezen a lemezen nincsenek “töltelék” dalok. Egyúttal őszintébbek is lettünk, felvállaljuk a fura gondolatainkat, nem véletlen a címadás.

Leecher: Deviant
Nail Records // 2020 // NAILCD307
01. Harvester of Calamity (Intro)
02. Infinite Greed
03. One-Second Confusion
04. Rainmaker
05. How Close is Too Far
06. Messengers of Fear
07. Architect of Fate
08. Get Over It
09. Cassandra
10. Lake of Contradiction
11. Celestial Alignment

Tagok:
Horváth Anett – Ének / Dalszerző, szövegíró
Nagy Ádám – Cselló, basszusgitár / Dalszerző, szövegíró
Bótyik Barabás – Cselló
Tamási Dávid – Dobok
Libisch Ábel – Dalszerző

Leecher online:
www.leechermusic.com/ 
www.facebook.com/leechermusic/ 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X