HUNGARICA – harmadik klip a Blitzkrieg albumról, és egy kultikus dal!

Új HUNGARICA korong érkezik október 4-én – a Blitzkrieg már a zenekar nyolcadik albuma, amin 12 tétel kapott helyet (továbbá bónuszdalként a tavalyi “Egyek vagyunk” Ossian feldolgozáslemezen hallható Trianon), melyből 4 dalt lengyel nyelven is felvettek. A stúdiófelvételek alatt folyamatosan forgott a kamera, így minden dalt rögzítettek képileg is. Korábban már két dal, a címadó “Blitzkrieg” és a “Lance do boju” címen, lengyel verzióban is megjelent “Büszkén szól” kapott stúdiós videót, a harmadik soron következő dal pedig “Az út maga a cél”.

Fábián Zoltán énekes:
A dal szövege egy személyesebb tétel, egyfajta vallomás, hogy mit is jelent számomra a zenei tevékenység.”

A lemez a már megszokott CD formátumok mellett megjelenik mindössze 300 darabra limitált, sorszámozott vinyl (LP) kiadásban is, a limitált verzióval pedig begyűjthető a Barba Negra Music Clubban rögzített “Mentes 50” születésnapi buli Hungarica koncertjének DVD felvétele is. A DVD mellékletről most egy különleges dalt mutatunk be, amely a 25 évvel ezelőtti Brazzil projectjét revitalizálja Mentes Norbertnek, amit Hoffer Péter egykori Moby Dick dobossal és Szokodi Zoltán énekessel alkottak.

Mentes Norbert gitáros:
Sokan értetlenkedtek anno, hogy 1995-ben miért csináltunk egy „zenei kirándulást” Hofival. Most megnézve és meghallgatva ezt a tavalyi ünnepi koncertfelvételt, azt kell mondjam még ma is megállja a helyét a dal. Annak idején talán meg is haladta az akkori kor zenei ízlését.

A Blitzkrieg lemezhez készült videoklipek, illetve a Mentes 50 koncertfelvételek megtekinthetők az alábbi, folyamatosan frissülő lejátszási listákon:

bit.ly/hungarica_blitzkrieg_playlist [Blitzkrieg lejátszási lista]
bit.ly/mentes50_playlist [Mentes 50 koncert lejátszási lista]

A lemez studiófelvételei egy legendás helyszínen készültek, amit még a 70-es évek végén a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Törökbálinton egy kastélyból alakított át és világszínvonalú technikával szerelte fel. Az album teljesen analóg módszerrel, egy 40 éves, 24 sávos AMPEX szalagos magnóval került rögzítésre, a zenekar pedig ajándékként minden előrendelt termék mellé egy-egy darabbal kedveskedik a rajongóknak az eredeti mesterszalagból. A  kiadványok borítóit Havancsák Gyula készítette, aki nemzetközi szinten elismert  zenekarokkal (Accept, Stratovarius, Annihilator, Kreator, Blind Guardian, Destruction, Wintersun, Grave Digger, stb.) dolgozott együtt.

Hungarica – Blitzkrieg előrendelés:
www.hungaricamusic.hu/ 

A lemez megjelenésének hetében Lengyelországban turnézik a HUNGARICA. Budapesten pedig az október 12-i lemezbemutató koncerten hallhatjuk először élőben az új dalokat. A különleges esemény főzenekara a MOBY DICK, melynek szintén a gitáros Mentes Norbert az egyik alapítója, a basszusgitáros Gőbl Gábornak pedig ekkor ünneplik az 50. születésnapját, illetve fellép még a Moby Dick énekes-gitáros Schmiedl Tamás formációja, a BLOODY ROOTS is.

Moby Dick // Hungarica // Bloody Roots ➽ Gőbl 50
www.facebook.com/events/495391491002916/

Hungarica online:
www.facebook.com/hungarica/  
www.hungaricamusic.hu/  

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X