Haverocknál is bemutatkozik a Midller zenekar!

A Midller csapat viszonylag újnak tekinthető, hiszen 2016. áprilisában alakultak. Azóta sok dolog történt velük, mindennapjaik aktívan telnek, és folyamatosan koncerteznek, buliznak. Beszélgettünk kicsit velük, hogy ti is megismerhessétek őket. Íme, bemutatkozik a Midller:

Viszonylag új zenekarnak számítotok! Meséljetek magatokról, mit érdemes tudni rólatok?

Szolnoki Rock zenekar vagyunk, 2016. tavaszán kezdtük el csinálgatni a zenekart, de mondhatni, hogy idén állt össze a téma. Nagyon fontos, hogy elsősorban saját dalokkal foglalkozunk, most augusztusban jelent meg az Éld át! című Ep-nk, ami egyben az első anyagunk is. Év vége fele fel szeretnénk venni még 3 dalt, és 1 videoklipet.

Koncerteztek, zenéket írtok, és tesztek fel. Van szabadidőtök?

Így, hogy mindenki dolgozik, tanul, stb. a zenekarban, baromi nehéz csinálni a dolgokat, de szerencsére mindenki nagyon akarja tolni a szekeret, a hétvégéket mindig együtt töltjük, de hétköznapokon is összefutunk .Válasz a kérdésre ha éppen nem a ,,muszáj,, dolgokkal foglalkozunk, akkor a zenekarral, tehát nem sok szabad időnk van . 😀

Mennyire tudjátok összehozni a hétköznapi életet, a zenekari utazásokkal, fellépésekkel?

Ez még egyenlőre nem okoz problémát, mivel nem rég kezdtük a zenekart, eddig abszolút élvezzük! 😀

Számotokra milyen nehézségekkel jár a “zeneiparban” létezni?

Kezdő zenekarként csak nehézségekkel jár, nehéz eljutni a megfelelő emberekhez, vagy bármit is elintézni, az emberek, szervezők, kiadók …stb.  Kevésbé érdeklődnek egy kisebb zenekar iránt, de azért mi igyekszünk működni, és toljuk!

Van egy Miért ne? dalotok, ami klipet is kapott! Hol készültek a felvételek?

Igen, Tószegen a Mámor sörözőbe készítettük, (ismerősök vagyunk a helyen :D),
és az egyéb kandi kamerás saját felvételeinket is felhasználtuk .

Milyenek a bulik, hogy érzitek a közönség viszonyát felétek?

Voltak már nagyon jó bulijaink, volt olyan is amin kevesen voltak, de az ilyenek után is mindig gyarapodtunk egy pár ,,rajongóval”, szerencsére a saját dalainkra nagyon sok pozitív kritikát kapunk.

Merre, és hogyan tovább?

Mint az első pontba mondtam, év végén, újabb 3 dalt fel szeretnénk venni, és az egyikhez szeretnénk egy story-s klipet forgatni. 2018-ban pedig egy nagy lemezzel szeretnénk előrukkolni, valószínű, hogy már év elején neki is kezdünk, hogy év végére kész legyen, ugyanis ezt már se időben sem az anyagiakban nem lesz egyszerű kivitelezni. Ezen kívül szervezzük a koncerteket, és igyekszünk minél több helyre eljutni.

Mit üzentek az olvasóknak?

Minden like-ot, megosztást youtube-on,  facebookon, vagy bárhol nagyon megköszönnünk, hallgassatok Midllert, gyertek el a leendő koncertjeinkre 10.20 Szolnok Váróterem klub Cool Head Klan előtt, 11.11 Szentes Ifi ház Alcohol, és Akela előtt. Csekkoljátok a weboldalt, és kövessetek minket!!! R&R

Nagyon köszi a válaszokat, további sikereket kívánunk, és reméljük, következő beszélgetésünkkor, már a nagylemezről is bővebben hallhatunk!

hirdetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

X