Egy hete jelent meg az Éjszka című nóta a “Rakétáktól”

Kedves Red Rockets rajongók!

Egy hete jelent meg a szombathelyi Red Rockets zenekar “Éjszaka” című dala. Persze nem csak a dalt hallhatjátok, készült hozzá videó is. Lyrics felépítéssel végül sikert aratott az új nóta. Meghallgattuk, megszerettük, így fel is kerestük a csapat énekesét Czirók Andrást, aki örömmel válaszolt kérdéseinkre! Érdemes elolvasni, hiszen sok finomság derül ki a válaszokból!

Rómeó Vérzik turnétok lezárult, és indul a Kalapács buli. Milyen élményekkel gazdagodtatok a “Rómeó” alatt?

Azt hiszem, hogy ezeket az élményeket a végtelenségig lehetne sorolni. Rengeteg őrültséget csináltunk, és volt olyan állomás is, ahol Koppányékkal egy szálláson voltunk. Képzelheted 🙂
De aki megnézi a Működjön című dalunkhoz készült videót, az láthat egy apróbb részletet ebből a pazar turnéból.

Mennyit sikerült tanulnotok egy nagyobb csapattól? Akár színpadi megjelenésben, vagy akár zenében?

Én személy szerint sokat tanultam. Közönséggel való kommunikálás a számok között, a dalok felkonferálása, a humor felvitele a színpadra.. Zenében, technikában inkább a többiek tudnának nyilatkozni, de biztos vagyok benne, hogy van néhány trükk, amit el lestek nagyjainktól. Ja, és ezt a megszerzett tudást innen is szeretném még egyszer megköszönni.

Fent említett témához visszakanyarodva. Jön a Kalapács turné! Hogy indult az egész, hogy jött a felkérés, megkeresés?

Sokat gondolkodtunk, hogy kinél lehetne próbálkozni, és felmerült Kalapács neve is. Aztán innen jött a véletlenek sorozata. A Rómeó Vérzik turnén elmaradt egy egri buli, és aznap Mohácson volt Zorall, melyre az előzenekar, akik – történetesen nagyon jó barátaink, a VadVágány – nem tudtak elmenni. Minket hívott el Weisz “Kicsi” Laci. Mivel másnap Hajdúszoboszlóra mentünk, a távolság mindegy volt. Nos, és ott említette Kicsi, hogy a Kalapács turnéra jelentkező elzenekar visszalépett, nem lenne-e kedvünk. DE! És most itt vagyunk 😉

2017 a Red Rockets zenekarnak jól indult, hiszen megjelent a Hajt a vér lemezetek. Mit tudsz erről bővebben mondani?

Ahogy az előző, úgy ez a lemez is az Ecseri Vasmű stúdióban készült Kicsinél. Nem tudom, mit mondhatnék róla, inkább hallgassa meg mindenki, és mondjátok el nekünk, hogy mi a Ti véleményetek. 😉 Eddig egyébként teljesen pozitívak a visszajelzések.

Hajt a vér a zenekar második megjelenése! Mennyiben tér el az elsőtöl? Van amitől jobb lett, vagy mind a kettő egy igazi Rakéta album?

Az alapvető különbség talán, hogy a két kislemez között volt egy tagcsere. Elment tőlünk Kiss Márton ‘Kurinnyó’, és jött Hargitai Andris. Kurinnyóval azóta is jó barátságban vagyunk, és a mai napig ő vágja, és készíti el a videóinkat, amit nagyon köszönünk neki!
Szóval ez a csere valamilyen szinten hallható a lemezen. Hargi más témákat hozott, és egy plusz vokál sávot. Egyébként mindkét lemez nagyon kapós darab lett, szóval nincs okunk panaszra.

Megjelent legújabb klipetek az Éjszaka címmel! Miért ehez a dalhoz készült a videó anyag?

Mindenképp szerettünk volna egy szöveges klipet, úgy gondoltuk, hogy inkább lassabb dalhoz készítjük el. Aztán jött Dávid éjszakában autózós ötlete, amit megcsinált Kurinnyóval. Nekünk gyakorlatilag a kész anyagot mutatták meg, amire nem tudtunk nemet mondani, mert meglehetősen tetszett.

A dal komolyabb hangvételű anyag. Mennyire igaz rátok a dal? Mennyire szól rólatok?

Jelenleg nincsen konkrétan aktualitása a dalnak, de mindannyiunk életében volt már szakítás, és ezt a dalt hallgatva kicsit mindenki el tud gondolkodni ezen, hogy jó döntést hoztak-e, akkor vagy máshogy kellett volna. Ez ilyen töprengős kicsit magunkba zuhanós dal lett szerintem.

Nincs túl bonyolítva a klip, ettől lett ilyen jó és komoly hangvételü. Ti hogy vélekedtek a saját munkátokról?

Nem is akartuk túlbonyolítani, azért, hogy a néző / hallgató ne a videóra koncentráljon, hanem egy kicsit merüljön el a zenébe, a szövegbe.

Lesz-e még klip idén?

Őőőőőő… Meglepne, ha nem lenne, de még nincs konkrét ötlet. Egész biztos, hogy lesznek még meglepetések ebben az évben. Még csak február van 😉

Legfontosabb kérdés! Merre láthatnak a rajongók bennetek?

Márciusban leszünk kis szülőfalumban, Hegyfalun, majd áprilisban Zalaegerszeg, Keszthely, Tatabánya, Mosonmagyaróvár, és egy pazar budapesti Barba Negrás bulin, ahol csatlakozik hozzánk a Power, és az Omen. Április végéig egyenlőre ennyi. Bár becsúszhat még pár buli, de erről a közösségi oldalon úgyis tájékoztatunk benneteket. 😉

Itt pedig a Szóban forgó videóklip! Szerintünk nagyon jó lett, szóval tessék nézni, hallgatni, szeretni, koncertre járni, és támogatni az élő zenét, és a feltörekvő zenekarokat! Andrásnak pedig köszönet a válaszokért!

 

 

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.