A Tankcsapda is kényszerül koncertjei elhalasztására – Frissítve!

A mai napon több magyar zenekar is kénytelen volt bejelenteni márciusi és áprilisi koncertjeik elhalasztását. Nem kivétel ez alól a Tankcsapda sem. Ők a hivatalos Facebook oldalukon jelentették be, hogy a soron következő két, salzburgi és kassai, koncertjüket is el kell halasztaniuk a koronavírus további nagy ütemű terjedésének elkerülése végett.

(forrás: https://www.facebook.com/Tankcsapda/)

Sajnos minket is utolértek a koronavírus miatt hozott szigorító intézkedések. A szlovák és az osztrák szervekkel való folyamatos kapcsolattartást követően megkaptuk a hivatalos értesítéseket. Ezek értelmében el kell halasztanunk a mostani hétvégére meghirdetett koncerteket Kassán és Salzburgban. Amíg tudtunk, mentünk előre, az első három bulit sikeresen megtartottuk, de a mostani intézkedések már nem adnak nekünk döntési opciót. Első a biztonság!

Sokakban felmerülhet a kérdés, mi a helyzet a már elővételben megvásárolt jegyekkel? A zenekar tájékoztatása szerint, ahogy a körülmények és a hatósági intézkedések engedik, pótolni fogják a most elhalasztott koncerteket. A megvásárolt belépők a későbbi időpontokra is érvényesek lesznek. Azt is hozzátették, hogy a turné további koncertjeinek esetleges halasztásáról még nem született döntés. Azon lesznek, hogy a lehető legnaprakészebb információkkal lássanak el mindenkit, ezért arra kérik a rajongókat, hogy figyeljék a híreket!

 

Frissités!

A világ vége még várhat! A jövő héten következő eindhoveni (március 20.) és kölni (március 21.) állomásaikat is elhalasztani kényszerült a zenekar.
De az elmaradt koncertek hiánypótlásaként színpadra lépnek március 20-án!
Ott akarunk lenni mindenhol, minden országban, városban, éppen ezért úgy döntöttünk ÉLŐBEN, jelentkezünk Debrecenből, „zártkapuk” mögött, de profi online körülmények között.

https://www.facebook.com/Tankcsapda/

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.